II. András élete elevenedik meg idén a Koronázási Szertartásjátékon

II. András Árpád-házi király
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 09. 14:53
II. András élete lesz a hatodik Koronázási Szertartásjáték fókuszpontja a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen, augusztus 18-án és 19-én.
MTI

A darabot a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János rendezi, aki az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodójának életútját három fontos motívum - az általa kiadott Aranybulla, lánya, Szent Erzsébet élete és felesége, Gertrúd meggyilkolása - mentén igyekszik bemutatni. Mint a rendező elmondta, II. András tragikus, de egyben csodálatos életet is élt, miközben az Aranybullával "európai jelentőségű közjogi tettet" hajtott végre.

A Középkori Romkert Nemzeti Emlékhely Székesfehérváron Forrás: Shutterstock

A hatodik Koronázási Szertartásjátékot a tervek szerint még négy követi a következő években, miközben csak három király - IV. Béla, Kun László, III. András - van hátra az Árpád-ház nagyjai közül. A tizedik, egyben záró színdarab egyfajta "Árpád-házi panoráma" lesz, ahol a 300 évig uralkodó család egész történetét összefoglalják.

Az egykori koronázótemplom helyén bemutatandó darabnak ezúttal is szereplői lesznek a történelmi óriásbábok, melyek addig is minden szombat este felvonulnak Székesfehérvár belvárosában. Mint a Koronázási Szertartásjáték honlapjáról megtudtuk, a tavalyi évhez hasonlóan most is hagyományőrző csapatok kísérik végig a Fő utcán az immár 19 tagú bábcsoportot, és bemutatókat is tartanak: a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület, a Csőszi Történelmi, Haditorna és Hagyományőrző Egyesület és a Bandiera zászlóforgató, zászlódobáló csoport tagjai alkotják a menetet.

A Koronázási Szertartásjátékban egyébként statisztaként határon túli gyerekek is bekapcsolódnak majd. Újdonság, hogy az idei szertartásjáték majdnem egy órával korábban kezdődik: a közönség részese lehet annak a királyi felvonulásnak, amely a koronázótemplomba tart, II. András és felesége, Gertrúd az udvartartás kíséretében vonulnak a bazilikába, majd kezdetét veszi a színdarab.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.