Népviseleti bemutató, operettgála és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket szombaton a szarvaskői Csipkebogyó fesztiválon – MTI.
Az Ófaluban a rendezvény 10 órakor kezdődik népviseleti bemutatóval és versennyel, amelyet a Ja-Ja együttes versmegzenésítő koncertje követ. A hivatalos megnyitó után felavatják az 1956-os emlékművet, majd színes programokon kapcsolódhatnak ki a látogatók: a gyerekek mesekertben játszhatnak és hagyományos játékokkal fejleszthetik ügyességüket. Az érdeklődők kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, előadásokat hallgathatnak meg, valamint találkozhatnak Szarvaskőről elszármazott írókkal is. A rendezvényen Bottyán Judit, Kárpáti János, Mester Györgyi és Baka Dominika is dedikálja majd köteteit.
A fesztiválon fellép Kovács Nóra és Tarnai Kiss László énekművész, koncertet ad a Zinfield zenekar és a The Hangover band, az operettgálán Kalina Enikő, Dobó Katica és Pankotay Péter szórakoztatja a közönséget.
A vadrózsa álterméséből, a csipkebogyóból készült termékeknek nem véletlenül van szezonja ősszel: a benne lévő likopin nagyon egészséges, és segít megőrizni a nyáron szerzett barnaságot is. Általában az őszi fagyok környékén érik be.
Ha már ott jár, érdemes tenni egy túrát is a színes őszi tájban, és felkapaszkodni Szarvaskő várának romjaihoz is, elvégre úgy néz ki, kirándulóidő lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.