Az immár húszéves Harry Potter-kötetet kiállítással ünnepli London

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 20. 08:41

Az első Harry Potter-kötet megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából nyílik pénteken kiállítás Londonban, amelyen J. K. Rowling varázsvilágának számos relikviája mellett a varázslás történetével kapcsolatos dokumentumok és műtárgyak is szerepelnek – írja az MTI.

A Harry Potter: A History of Magic (Harry Potter: A mágia története) című kiállítást a British Library rendezte a Harry Potter és a bölcsek köve című regény kiadásának évfordulójára.

A tárlaton a nyolcéves Alice Newton feljegyzése is látható, amit apjának, a Bloomsbury kiadó egyik főnökének írt: „Szerintem ez az egyik legjobb könyv, amit egy 8-9 éves elolvashat".

A Bloomsbury a ragyogó kritikának köszönhetően adta ki a Harry Potter és a bölcsek köve című regényt 1997-ben, amelyet hat folytatás követett. A regényfolyam világszerte hatalmas sikert aratott és meg is filmesítették.

„A Harry Potter-történetek mágiája mögött történelmi hagyományok sokasága rejlik, amelyekkel J. K. Rowling tisztában volt" – mondta el Alexander Lock, a kiállítás egyik kurátora.

Számos ritka könyv és kézirat tekinthető meg a tárlaton, amelyek a varázslás folklórjával foglalkoznak, de varázslóüst, boszorkányseprű és kristálygömb is van a kiállított tárgyak között.

A Potter-történet születését Rowling sok vázlata, rajza, a Roxfort varázslóiskolában oktatott tantárgyak felsorolása és a Roxfort térképe is illusztrálja.

A kiállítás anyagát a Roxfort tantárgyai szerint rendezték el, külön szobát kapott egyebek mellett a bájitaltan, a sötét varázslatok kivédése vagy a legendás lények gondozása.

Fotó: Harry Potter és a Halál Ereklyéi / Facebook

Az egyes szekciókban azok a tárgyi emlékek is megjelennek, amelyeket Rowling belevont a kitalált varázslóvilágba. A bájitaltannal foglalkozó teremben például a British Múzeumtól kölcsönkapott bronzkori üst is látható.

A február 28-áig megtekinthető kiállításra már elővételben rekordszámú, mintegy 30 ezer belépőjegyet vásároltak.

A tárlatot később New Yorkban is bemutatják. Addig is, ha Amerikába sodorja az élet, Kaliforniában tavaly a Universal Studios karácsonyi fénybe burkolta Roxmorts falut és a Roxforti kastélyt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.