Kedves Szomszédok-rajongók! Úgy vártuk ezt a szeptembert, mint Lenke néni a privatizációt! 30 évesek lettek hőseink, és ennek bizony méltó emléket fogunk állítani - írják a Szomszédok Fesztivál Facebook-oldalán a szervezők, amelyet szeptember 3-án a Gazdagréti út és a Rétkerülő út dombjain tartanak.
És ahogy írják, a Szomszédok ünnepére kimenőt kapott a fényszedőből VÁGÁSI FERI (Nemcsák Károly); miközben MÁGENHEIM JULI (Frajt Edit), KLARISSZA (Incze Ildikó) és ANTÓNIA MÍA (Závodszky Noémi) csivitelésével újranyílik a Gábor-Juli-Oli szalon; de ott lesz a Pilisi Parkerdő Gazdaság (jóléti erdeinek!) védelmében SZELÉNYI JÁNOS főmérnök úr, sőt, a Lantos utcai iskoláról CSABA TANÁR ÚR (Böröndi Tamás), a közrendről pedig CSÓK ANTAL százados (Rátóti Zoltán) gondoskodik. Miután a Nagy Fehér vasárnap a Markó utcai mentőállomáson ügyel az Öreggel és Giovannival, így Gazdagréten az ezúttal pontosan érkező ÉVIKÉMRE (Simorjay Emese) is lehet számítani. De a szervezők az esemény-ajánlójukban hozzáteszik, hogy vasárnap tovább bővülhet a Szomszédok köre, akiknek örökös társulati tagjait is megidézik ezen a jubileumi napon.
És persze olyan remek programokkal készülnek, amelyekből csak néhányat említünk. Beszállunk az internetbe címmel virtuális időutazást tartanak Vágási Ferivel az informatika világába, ahol a Commodore 64-es játékok, szimulátorok és tesztek mellett a jelszó: Ameddig le nem fagy a gép, Matyi! A Szívem egyetlen királynője nevű programban már a Szomszédokhoz hasonlóan 30 éves hazai AVON-nal a Gábor-Juli-Oli-szalonban szépülhetnek meg a hölgyek, dollárocskák és gyíkbőr nesszeszerek teljes biztonságában.
Janka néni olthatatlan szomját Nincs egy kis söröd, Ferikém? mottója alatt ezúttal vízzel, pontosabban egy vízöntő- versenyennyel csillapítják Laci és Alma presszójában. De az Okosabb vagy, mint Matyika? vetélkedőn is bárki próbára teheti műveltségét Jutka tantermében a klasszikus zenefelismerő versenyen, ahol Matyika alsós kvízÉNEK kitöltése is várja a gyerekeket és felnőtteket. Hozd a táskát, Öreg! címmel a látogatók a Nagy Fehér sátrában elsősegélynyújtó versenyen gyógyászkodhatnak és tehetik próbára a Markó utcában szerzett tudásukat. Pipogya Bandi közértjében, Lenke néni standján pedig bárki bebizonyíthatja, hogy jobb, mint a Madaras Bandi Marikája, és tényleg úgy méri ki az 5 dekás párizsit a nyugdíjasoknak, mint a parancsolat.
Mindezentúl napközben a színpadon Szomszédok improvizációs színdarabok és pódiumbeszélgetésekkel várják a látogatókat, de ha leszáll az est, jönnek Julcsi, Klaudia, Kozma Jocó és Kristóf kedvenc zenéi a '80-as és '90-es évekből. Fellépnek a Petőfi Musical Stúdió sztárjai, Szűcs Judith, Abaházi Csaba és a MégEgyKör. A Szomszédok Fesztivál programjai ingyenesek, de a teljes listát tényleg érdemes elolvasni itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.