Karácsonyi hangszersimogatót tartanak Óbudán

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 17. 17:34
Régi karácsonyi dalok szólalnak meg új hangszerelésben a Hangszersimogató Karácsony - Öröm hallik mindenfelől című albumon, amelyet december 17-én mutatnak be Óbudán, ahol a gyerekek hangszersimogató foglalkozáson is részt vehetnek.
Fotó: Hangszersimogató Facebook

A szinte már feledésbe merülő régi karácsonyi dalokat Korzenszky Klára gyűjtötte össze és az ő tolmácsolásában hallhatja a közönség. A dalok hangszerelésekor a szövegekből indultak ki, így lett például a Pásztorok, keljünk fel egy ösztönző, életvidám dal - mondta el Bársony Bálint zenész, zeneszerző az M1 csütörtöki műsorában.

A Hangszersimogató foglalkozást azért indították el 7 éve, mert arra gondoltak, hogy szükség van egy olyan felületre, ahol a gyerekek nyugodtan kipróbálhatják a hangszereket - fűzte hozzá. A december 17-i eseményen az albumról 12-13 dal csendül fel, emellett közös zenélésen és éneklésen vehetnek részt az érdeklődők a 3K - Kaszásdűlői Kulturális Központban.

Fotó: Hangszersimogató Facebook

Korzenszky Klára előadóművész, gyermekpszichológus kiemelte, hogy a magyar néphagyományban olyan fantasztikus népdalok és szokások kristályosodtak ki az évezredek alatt, amelyek mára szövegükkel és dallamvilágukkal is azt a harmóniát közvetítik, amire az embereknek szükségük van. A Hangszersimogató tagjai Korzenszky Klára, a Makám együttes énekesnője, valamint Bársony Bálint és Zenekara.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.