A Gyermekmúzeum megvalósítása része a Soproni Múzeum Macskakő elnevezésű projektjének, amely egy közösségi tér létrehozását tűzte ki célul még 2012-ben. Ez magában foglal egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiséget - ami már elkészült és működik -, illetve egy több helyiségből álló Gyermekmúzeumot, amelynek állandó kiállítását most rendezik be - írja az MTI.
A Macskakő-projekthez összesen 34,5 millió forintot használt fel a Soproni Múzeum a Kubinyi Ágoston Programból. Tóth Imre igazgató kifejtette: az egymással összefüggő közösségi teret alkotó múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiség és Gyermekmúzeum Sopron belvárosában, a Szent György utca egyik udvarában kapott helyet egy 17. században épült ház földszinti részén.
A Gyermekmúzeum tárlatán egyrészt megjelennek a családok, ezáltal a gyermekek napirendjéhez - például az alváshoz, tisztálkodáshoz, öltözködéshez - köthető egykor használt tárgyak. Látható lesz többek között egy eredeti római kori illatszeres üveg, egy porcelán teáskészlet, melyből IV. Károly és Zita királyné ivott vagy éppen egy szobavécé a 19. századból. Ezek a múzeum gyűjteményéből származnak.
A tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív teret hoztak létre, ahová be lehet bújni, és ahová mai használati tárgyakat helyeztek el, hogy a gyerek összehasonlíthassa az őt mindennap körülvevő eszközöket a történelmi korokból származó műtárgyakkal. A gyerekeket interaktív feladatokkal is várják majd: megnézhetnek például egy ókori ebédlőasztalt, játszhatnak múlt századi játékokkal, beülhetnek egy százéves iskolapadba, és kipróbálhatják azt is, hogyan öltözködtek régen a velük egykorú gyerekek. A decemberben nyíló soproni Gyermekmúzeum nem csak a kisebbeknek, hanem a szülőknek is szól - tette hozzá Tóth Imre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.