Vulkánok, bivalyok és a Keresztapa verdája - ezek várják a Balaton körül

Keszthely
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 23. 14:51
Itt az előszezon, ilyenkor egyre több család választja a Balatont, hogy a nyári roham előtt, békésebb körülmények között pihenjék ki a hétköznapokat. Körülnéztünk, milyen programlehetőségek várják a családokat, ha az időjárás miatt a fürdés nem opció.

Ahogy korábban is írtuk, az apró, elvarázsolt északi parti települések is egyre több látogatót vonzanak, és a déli part is sokkal izgalmasabb, mint amilyen az utóbbi évtizedekben volt, mind inkább ismét felkerül a térképre.

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: László Lovag / Indafotó
Fotó: boszildi / Indafotó
Fotó: bokamari / Indafotó
Fotó: namor / Indafotó
Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: noj. / Indafotó

A klasszikus rossz idős programok mellett – mint a korzózás a városi sétányokon, ahol mindenféle dolgokat vehetünk családunk bármely tagjának – szerencsére tartalmas programlehetőségek is rendelkezésre állnak. Válogatásunkban van fedett és szabadtéri program egyaránt.

Itt jegyezzük meg, hogy a fürdőzés természetesen bárhol jó programlehetőség, hiszen a tó vize kiváló minőségű, a strandok pedig már szinte mindenhol várják a látogatókat. A klasszikus felosztás szerint a tó déli partja a sekélyebb víz miatt a kisgyerekeseket, az északi part pedig a nagyobb gyerekeseket vonzza, de már az északi parton is mind több strandszakaszon alakítanak ki kisvizes gyermekfürdő részeket.

AZ ÉLMÉNYHEZ HAJÓ VISZ!

Színes hajóprogramokkal várjuk a kicsiket és nagyokat a Balatonon. Nyáron is várja a családokat a Minimax gyerekhajó és a Varázshajó. Emellett az egész család jól szórakozhat a sétahajón, a naplemente programon, a Krisecco bulihajón, a MasterCard élményhajón vagy kipróbálhatja a száguldás élményét gyorshajóinkkal és kirándulhat a menetrendi hajóval. (x)

Balatonszemes, postamúzeum

Egy régi lóváltó állomás helyén alakították ki ezt a postamúzeumot, amely nagyon szép állapotban várja a látogatókat. Külön értéke, hogy a járművekre koncentrál, ezáltal látványos, már a legfiatalabbak számára is érdekes a gyűjtemény, meg is lehet tapogatni, fel is lehet mászni némelyik kiállított darabra. A múzeum a falu közepén, a 7-es főút mellett áll – nem messze a Latinovits Emlékkiállítástól és a jó hírű Kistücsök étteremtől.

Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum

Szabadtéri, sétálós élmény a Kis-Balaton melletti Kápolnapuszta bivalyrezervátuma. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park kiállítóhelyén testközelből – nem, megijedni nem kell, karámban tartva – látható Magyarország legnagyobb bivalycsordája, ahol körsétánk során táblákról ismerhetjük meg a bivalyok életét, tartását. Egy kilátóba is felkapaszkodhatunk, ahonnan a dunántúli viszonylatban váratlanul sík tájon messzire ellátni. A bivalyok mellett ürgéket is láthatunk, de van játszótér és kisebb beltéri kiállítás is.

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: László Lovag / Indafotó
Fotó: boszildi / Indafotó
Fotó: bokamari / Indafotó
Fotó: namor / Indafotó
Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: noj. / Indafotó

Innen ráadásul nincs messze a madárvilágáról híres Kányavári-sziget, amelyre csak gyalogosan lehet bemenni és ott a Kis-Balaton példátlanul gazdag madárvilágát megfigyelni. (A bivalyok Balatonmagyaródtól délre, a madarak a településtől északra vannak.)

Élőben az igazi!

A Veszprémi Állatkert a Dunántúlra látogatók egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Látogatóink megcsodálhatják legújabb lakóinkat, a totyogó pingvineket és a borjúfókákat, a hazánkban egyedülálló, 5000 m2-es Madárröpdében pedig rövid időre Dél-Amerikába csöppenhetnek. Az állatkerti séta különleges kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára az év minden napján. (x)

Keszthely, Cadillac és kisvasút

A tengerentúli fényűzés szinonimája Magyarországon is a Cadillac, sztárok, filmek kötődnek a legendásan tágas, csillogó autócsodákhoz. Keszthelyen, magán kezdeményezésre működik Magyarország egyetlen Cadillac múzeuma, ahol tizenhárom jármű látható a Cadillac évszázada című tárlaton. A húszas évektől a kilencvenes évekig minden évtizedből legalább egy jármű áll a kiállítótérben, a legrégebbi példány 1905-ből származik. Különlegesség, hogy két autó is Elvis Presley gyűjteményéből került Keszthelyre, az 1932-es La Salle Sedant pedig maga Sonny Corleone vezette a világ egyik legjobb filmjének tartott Keresztapa első részében (jól olvasta, ez a darab szerepelt a filmben!).

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: László Lovag / Indafotó
Fotó: boszildi / Indafotó
Fotó: bokamari / Indafotó
Fotó: namor / Indafotó
Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: noj. / Indafotó

2,7 kilométer sín, 348 váltó, 1800 épület: Európa egyik legnagyobb történelmi vasútmodell kiállítása látható a keszthelyi Vadászati Múzeum tetőterében. A vágányhálózatot és az épületeket a valóság ihlette, több terepasztal szolgáltat autentikus körülményeket az aprócska vasútüzem számára: Semmering és Klamm közt az osztrák hegyi pálya látható, Kanizsa és Budapest-Déli között a híres déli parti vasút kicsinyített mása fut. Zala terepasztal a történelmi Zala megye (amelynek keleti határa Alsóörsnél volt) fontosabb állomásait tartalmazza, a Nürnberg nevű terepasztal pedig a német témákat mutatja be, a havas Feketeerdőtől az őszi Bad Schandauig és Nürnbergig.

Zánka, Gyógynövény-völgy és Hegyestű

2014-ben nyílt meg a Káli-medence kapujában, Zánkán Takács Ferenc gyógynövényszakértő vezetésével a Gyógynövény-völgy. A klasszikus Balaton-felvidéki építészet szép kortárs példája a Gyógynövény-völgy tárlatának otthont adó épület, amelyben teázó, kiállítótér és szintén látogatható gyógynövény-feldolgozó működik.

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: 87 modell / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: polyhosc / Indafotó
Fotó: László Lovag / Indafotó
Fotó: boszildi / Indafotó
Fotó: bokamari / Indafotó
Fotó: namor / Indafotó
Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: Varga György / MTI
Fotó: noj. / Indafotó

Így a látogató bepillantást nyerhet a gyógynövények szedésének, szárításának, őrlésének részleteibe, majd szakvezetéssel magát a „völgyet", a kertet is meg lehet tekinteni. Itt fűszerspirálok, lugasok, és egy kis kilátó mellett tematikus kertek is helyt kaptak, mint a vakok kertje, a zen kert, vagy az óvodások kertje. Földimogyorótól az okrán át, kolbásztökig, többféle zsályán, gyógynövényeken és szőlőn át hihetetlenül széles a paletta.

Teljesen szabadtéri program a közeli, Monoszló felé vezető útról megközelíthető Hegyestű Geológiai Bemutató. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyén kőzetekkel ismerkedhetünk, de gyönyörködhetünk a Káli-medence csodás tájaiban, és a hegy félig lebányászott vulkáni bazaltkúpjában. A maradék félkúpra fel lehet sétálni, ahonnan csodás panoráma nyílik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.