Ismerje meg Magyarország legegzotikusabb kisvasútját!

kisvasút
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 24. 15:05
Fúvósok, vasúti kiállítások és különvonatok várják a zalai erdőkbe, Magyarország egyik legegzotikusabb kisvasútján. Kisvasúti nap lesz Csömödéren szombaton, június 25-én.

Nemrégiben – igaz, nem sorozatunk keretében – írtunk az ország legrövidebb kisvasútjairól, amelyek alig egy kilométeres hosszukkal rendre megyeszékhelyek vidámparkjaiban működnek. Az ország leghosszabb kisvasúti hálózata több, mint százszor ekkora: 102 kilométer hosszú, és a hétvégén várja kisvasúti napján az érdeklődőket.

A Csömödéri Állami Erdei Vasút Kistolmács állomása C–50-es mozdonnyal és szerelvényével Fotó: Varga Attila / Wikipedia

Zala dombjai között máig az év minden szakában zakatol az erdei vasút, amelynek központja az ország délnyugati szegletében, Csömödéren van. Elhelyezkedésénél fogva ez a máig prosperáló vasútüzem mégis a kevésbé ismertek közé tartozik, hiszen Budapestről vasúton átszállással, de közúton is több mint két és fél óra alatt érhető el.

Csömödér – Csödömér

A jó memóriájú tévénézők emlékezhetnek egy 2007-es hírre, amelyet még az egyik kereskedelmi tévé műsorában is kibeszéltek: ekkor az azóta már megszűnt Csömödér és Iklódbördőce határában lévő Southfork Ranchról eltűnt szerválról szóltak a hírek. Külön érdekesség, hogy a műsor szereplői egytől egyig Csödömérként hivatkoznak a falura.

Méretén kívül mitől különleges még ez a kisvasút? Attól, hogy hazánk többi keskeny nyomtávú vasútjaival ellentétben itt a teherszállítás nem, hogy nem állt le, de napjainkban is virágzik. Az erdőség terepviszonyai, kiterjedtsége okán még mindig ez, a kötött pályás közlekedési a mód bizonyul a leghatékonyabbnak.

A teljes pályahossz 102 kilométer, ám ennek csak a töredékén, 32 kilométeren – Lenti és Kistolmács között – zajlik menetrend szerinti személyszállítás, ez is jól jelzi a teherszállítás dominanciáját. Érdekesség, hogy az 1930-ban felfedezett zalai – és bázakerettyei – olaj révén olajszállítás is folyt a vonalon, szintén Magyarországon egyedülállóan.

Ezek után talán nem is annyira meglepő, hogy 2000-ben újabb vonalszakaszt adtak át, amivel a térség központját, –a hetvenes években Zala harmadik legnagyobb városává fejleszteni kívánt Lentit – tették meg a hálózat végpontjának. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően a fürdővel rendelkező nyolcezres kisvárosból egyből elérhetők a kisvasúti szerelvények, amelyek ma Lenti – Csömödér – Kistolmács útvonalon futnak.

Lenti Termálfürdő Fotó: Lenti Termálfürdő és Szt. György Energiapark / Facebook

A pályaszakasz mentén óriási erdőségek, dombok, tavak sorjáznak. Megtekintésre érdemes a lenti vár, amelynek maradványai magtárként szolgáltak, s érdekes módon feltárása a mai napig nem történt meg – így nem tudni, milyen titkokat rejteget. Pákán Öveges József nemrégiben felújított szülőháza (látogatás csak előzetes bejelentkezéssel) kihagyhatatlan látnivaló. Kistolmácson, a végállomásnál horgásztó, Bázakerettyén és Lentin pedig termálvizes fürdő várja a pihenni vágyókat.

Kicsit távolabb a kisvasút vonalától, a természetkedvelőknek mindenképpen ajánlott a mamutfenyőkkel és gazdag egzóta, azaz évgyűrű nélküli fafajgyűjteménnyel rendelkező budafapusztai arborétum megtekintése. Szécsisziget sincs pár kilométernél messzebb, itt egy barokk Andrássy-Szapáry kastély és egy vízimalom áll, mindkettő látogatható.

Budafapuszta további érdekessége

Budafapuszta Kiscsehi része, érdekessége, hogy a környező Lispeszentadorjánnal és Maróccal együtt irányítószáma csupa azonos számjegyből áll: 8888. Ilyen még a Békés megyei Hunya (5555) és a hevesi Terpes (3333). Ezeken kívül csak budapest 11. kerületének része (a Budapesti Műszaki Egyetem környéke) visel azonos számjegyekből álló irányítószámot: 1111.

A kisvasúti nap alkalmából a MÁV plusz vonatpárt indít Zalaegerszegről, hogy a programokat elérhessék a fővárosból érkezők, ráadásul ez alkalomból félárú jeggyel lehet ide utazni.

A kisvasúti nap programja elsősorban a vasút iránt érdeklődőkre koncentrál majd, de természetesen nem hiányozhatnak a kisebbeket és a kevésbé vasútismerőket lekötő programok sem. Lesz kézműveskedés, játszóház, bűvészbemutató is. A megnyitón a zalakarosi fúvósok játszanak majd 11 óra után Csömödéren.

A fő fókusz azonban a vasút, az egész napos vasútmodell- és géppark bemutató mellett különvonatok színesítik a palettát. Gőzmozdonyos járat indul majd Csömödérről 7.45-kor és 13.00-kor is, ami bejárja a teljes vonalat. Dízelmozdonyos vonat 8.30-kor indul először Csömödérről, és 18.35-kor ér vissza az utolsó.

Mk48 dízelmozdonyok Csömödéren Fotó: Varga Attila / Wikipedia

Az igazi különlegesség a nosztalgiakocsis fotósvonat lesz – ami elsősorban a fotósok kedvéért nyílt vonalon is megáll majd, hogy a legszebb részeken lehessen fényképezni a szerelvényt. A különvonat Mk48-as mozdonnyal az élén a menetrend szerinti személyvonattal ki nem szolgált vonalágra, a jó nevű Pörkölt rakodóig közlekedik majd. Ez odafelé a Csömödéri-tó, Nyúldomb, zajdai delta és zajdai híd megállásokkal közlekedik majd, 1 óra és 50 perc alatt megtéve a távot, visszafelé azonban megállás nélkül egy óra lesz a menetidő Pörkölt rakodó és Csömödér között. A szerelvény 13 órakor indul Csömödérről, ahova 16 órára ér vissza.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.