Tragikus körülmények között hunyt el Kyle Jean-Baptiste, az 21 éves fiatal tehetség, aki pár héttel ezelőtt azzal került a címlapokra, hogy kétszeresen is történelmet írt a színház világában.
Kedves, szimpatikus sztárgyerekként ismertük meg a Baywatch sorozatban Jeremy Jacksont, aki a kis Hobie-t alakította David Hasselhoff oldalán, az utóbbi években azonban csak botrányairól híres.
Idén márciusban zuhant le Harrison Ford második világháborús katonai repülőgépével: az egymotoros Ryan Aeronautical ST-3KR repülő fának csapódott és egy golfpályára zuhant. A színészen kívül más nem sérült meg.
Monumentális, elképesztően látványos díszlet, zseniális színészek és parádés muzsika varázsolta el a közönséget Szegeden csütörtök este a Szabadtéri Játékokon.
Sáfrány Emesének gyermekkori álma látszik megvalósulni: ősszel kipróbálhatja magát a világot jelentő deszkákon. Aleska Diamondról kevesen tudják, hogy tizenkét évvel ezelőtt azzal a szándékkal költözött a fővárosba, hogy csepűrágónak...
Norman Lloyd dolgozott Alfred Hitchcockkal és Orson Wellesszel is. Ez annyit jelent, hogy 80 éves hollywoodi karrierrel büszkélkedhet, és ugyan hamarosan 101 esztendős lesz, mégsem áll szándékában lassítani.
Döbbenetes videót tett közzé a Nyugat.hu internetes portál. A felvételen az látszik, hogy fényes nappal szeretkeznek egy pizzéria kertjében. Úgy tudjuk: a szégyenlősnek nem mondható pár egyik tagja színész.
Tíz évet letagadhatna, pedig már elmúlt ötven. Születésnapja előtt Gazdag Tibor nem az öregedéstől, inkább a haláltól félt. Mégis két végén égeti a gyertyát.
A CBS csatornán 2011-ben kezdték vetíteni a Person of Interest (A célszemély) című sorozatot, és azóta is töretlen a sikere, olyannyira, hogy a térdkalácsokat szétlövő öltönyös fickónak és társainak köszönhetően 15 éve ez a legnagyobbra...
Sikeres labdarúgó-karrierje után főleg az apai és a férji teendőkre koncentrált David Beckham, aki közben azért modellként is megállta a helyét. Most nagy fába vágta a fejszéjét a negyvenéves világsztár: színészként is kipróbálja magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.