Szakmai betegségként tartják számon 2015-től a bőrrákot Németországban – szó szerint. Vagyis olyan egészségkárosodásként, amit bizonyos munkaköröket betöltők – annak folyományaként – szenvednek el.
Több millió forint is lehet annál a debreceni postásnál, aki szerda reggel felvette a rá bízott küldeményeket, azóta pedig nem tudni, hol van. Nem ő az első, aki megtévedt. Kit mennyire kísért meg a helyzet? Ennek jártunk utána.
Véletlenül lett egy bizarr tréfa áldozata egy brit postás. A férfival ugyanis egy rémült nyúl nézett farkasszemet, amikor Maltby-ben éppen a leveleket gyűjtötte össze egy utcai postaládában.
Irénke néni spórolt pénzével, 900 ezer forinttal meglépett az oltárci mobilpostás – legalábbis a 74 éves asszony ezt állítja, és a rendőrség vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást.
Megtámadtak egy postást tegnap délelőtt Újpesten. Az esőkabátos rabló egy lakóházban rontott a kézbesítőre, egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi pénzt zsákmányolt.
Arannyal koronázná meg pályafutását a kolumbiai Caliban rendezendő Világjátékokon Makai Erika szumós, aki polgári foglalkozását tekintve postás és házisajt-készítő.
A fiatal házaspár azt hitte, részegek miatt ázik vizeletben a bejárati ajtajuk előtti rész, ám végül kiderült, hogy a kézbesítő ürített rendszeresen a lábtörlőjükre.
Nem jutnak el a levelek a címzetthez az angliai Salfordban, miután egy kutyatámadás miatt a postások nem hajlandók levelet kézbesíteni a környéken. A lakók caplathatnak el a postára.
Pars Krisztián két hónappal az eset után sem felejtheti el a postásügyet: a rendőrség garázdaság miatt vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a Szombathelyi Városi Ügyészségnek.
Hazaérkezett tunéziai nyaralásáról Pars Krisztián. Az olimpiai bajnok kalapácsvető remekül érezte magát Afrikában, a hangulatát nem befolyásolta a szeptember huszonegyedikei szombathelyi ügye.
Állítólag a nyakán szenvedett apróbb horzsolást az a postás, aki összekülönbözött Pars Krisztiánnal. A sértett orvosi látleletet vetetett fel, az olimpiai bajnok szerint feleslegesen, mert hozzá sem ért.
A szombathelyi Király utcában egy rendőrségi kisbuszba ültették be Pars Krisztián olimpiai bajnokot 19 óra környékén. A nyugat.hu azonban úgy tudja, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt hallgatják ki Parsot, akit nem bilincseltek...
Holtan találták meg a februárban eltűnt Búza Tímeát. A hozzátartozók fájdalmát fokozza, hogy az asszonyt a tudtuk nélkül eltemettették a fővárostól száz kilométerre lévő Solton.
Nincs túl jó állapotban az a 24 éves felpéci nő, akit egy nyitott kapun kiszaladó staffordshire terrier támadott meg. A szomszédok szedték le róla az ebet.
Bár a 2003-ban történt veszprémi postásgyilkosságban felajánlott tízmillió forintos nyomravezetői díjat korábban már kifizették, most újból fizethet a rendőrség és a Magyar Posta.
Jó szívvel egy hónapra kinek adná egymillió forintját? Nyolc szakma képviselői közül olvasóink a tanárok iránt táplálják a legnagyobb bizalmat, a rangsor végén pedig a honatyák állnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.