A szexuális megalázás minden formáját kiélte nevelt fián a tatabányai hitoktató, aki szabadulása után úgy helyezkedhetett el gyerekek közelében, hogy nem kellett erkölcsi bizonyítványt bemutatnia.
A könnyeivel küszködik a 22 éves Róbert, amikor felidézi, mit tett vele évekkel ezelőtt nevelőapja. A tettes ugyanaz a férfi, aki hitoktatóként nemrég a tanóráján próbált szexre kényszeríteni két kislányt.
Tatabányai iskolásokat bíztak arra a hitoktatóra, akit két kislány molesztálásáért tartóztattak le. Úgy tudni, a férfi korábban már ült is szexuális bűncselekmény miatt.
Lewis Carroll angol író világhírű regényének főszereplőjét a szerző ismerősének egyik lánya, a hatéves Alice Liddell ihlette. Valódi kapcsolatuk azonban nem biztos, hogy ártatlan volt.
Hazugságvizsgálatnak is alávetné magát az a Jacksonville-i anya, akinek még 2013-ban elcsalta a kislányát a 61 éves Donald Smith nevű pedofil gyilkos, majd megerőszakolta, és végül megfojtotta.
Magassarkúban és véres bugyiban ment iskolába egy új-mexikó-i 7 éves kislány, a tanítónő ekkor jött rá, a gyermek szülei borzasztó dolgot tettek: pedofiloknak adták el.
<p>Mocskos részletekről vallottak a Honvéd Akadémia focistáit is zaklató tanár bírósági tárgyalásán. A férfi az egyik diákjával együtt szexelt a feleségével. </p>
Hosszú időn keresztül molesztálta unokahúgát egy budapesti férfi. A nagybácsi a kislányt telefonos játékokkal egy ideig elhallgattatta, azonban mocskos tetteire sokkoló körülmények között derült fény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.