Azzal vádolják az anyát, hogy eladta kislányát a pedofil gyilkosnak, aki aztán brutálisan megölte 18+

Azzal vádolják az anyát, hogy eladta kislányát a pedofil gyilkosnak, aki aztán brutálisan megölte 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 28. 21:00
Hazugságvizsgálatnak is alávetné magát az a Jacksonville-i anya, akinek még 2013-ban elcsalta a kislányát a 61 éves Donald Smith nevű pedofil gyilkos, majd megerőszakolta, és végül megfojtotta.
Bors

Rayne Perrywinkle korábban azt vallotta, hogy egy bevásárlóközpontban találkoztak az idegen férfival, akit azelőtt még nem látott, de félelmetesen gyorsan a bizalmukba férkőzött. Ételt és cipőt szeretett volna venni a nő nagyobbik lányának, a 8 éves Cherish Perrywinklenek, hogy segítsen rajtuk – legalábbis ezt állította. Az anyában már a felajánlásakor rossz érzés támadt a férfival szemben, nem is engedte el vele egyedül az idősebbik lányát, de együtt folytatták a vásárlást az idegennel. Smithnek később mégis sikerült elcsalnia a nagyobbik gyereket az édesanyja mellől, miközben az ruhákat válogatott kisebbik lányával.

A későbbiekben több támadás is érte a – lányát gyászoló – nőt, amiért hajlandó volt pár dollárért eladni gyermekét egy pedofilnak. 

– Néhány embert azt mondja, hogy emberkereskedő vagyok, amiért eladtam a lányomat Smithnek egy ajándékutalványért vagy drogért cserébe, azt gondolják, hogy ismertem őt régről, hogy kapcsolatunk volt egymással. Ez a sok őrült feltételezés mind hazugság. A gyűlöletet nem állíthatod meg, az emberek ismeretlenül is gyűlölni fognak. De azt akarom, hogy legalább körülöttem tiszta legyen a levegő. Nem ismertem Smith-t korábban – mondta a meggyilkolt kislány édesanyja a Dr. Oz című tévéműsorban.

Cherish Perrywinkle borzalmas sérülésekkel borított holttestét a vásárlás másnapján találták meg, annyira rossz állapotban volt, hogy Dr. Valerie Rao, Jacksonville vezető halottkémje is csak könnyeivel küszködve tudott mesélni a kislány állapotáról a bíróságon. Annyira megrázta az eset, hogy a tárgyaláson öt perc szünetet is kért, amíg összeszedi magát. Rao vallomásából kiderült, hogy a brutális erőszak következtében a kislány nemi szerve teljesen szétroncsolódott, testét számtalan vágás és zúzódás borította, valamint az is, hogy 3-5 perc alatt fojthatták meg, mely lassú és kegyetlen halált hozott az ártatlan gyermeknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.