Szexuális üzenetek hadával bombázta kiskorú diákjait a budapesti töritanár

Szexuális üzenetek hadával bombázta kiskorú diákjait a budapesti töritanár

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 17. 13:00
A 47 éves pedagógusnak kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie, tettéért hosszú börtönévekre számíthat.
Bors

A vádirat szerint a férfi 2016 februárja és 2017 májusa között az egyik kiskorú tanítványának, az akkor 13 éves – majd időközben 14. életévét betöltött – diáklánynak rendszeresen, legalább 100 alkalommal küldött szexuális tartalmú és közvetlenül, vagy átvitt értelemben szexuális cselekményekre utaló üzeneteket.

Az ügyészség közleménye szerint a felelőtlen töritanár önértékelésében és magabiztosságában a fokozottan kiszolgáltatott kiskorú érzelmi és erkölcsi fejlődését is veszélyeztette. Ekkor még nem ért véget az őrület: 2017 májusában egy másik, akkor szintén még csak 13 éves diákját is kiszemelte magának.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfival szemben két rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

Az ügyészség a tanárnak végrehajtandó szabadságvesztést és a kiskorúak nevelésével, felügyeletével és gondozásával kapcsolatos munkáktól való eltiltását indítványozta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.