A kollégák nem vettek észre semmit az első felvonás alatt, a közkedvelt színész állapotáról azóta sincsenek pontos információink. Kálloyhoz a szünetben hívtak mentőt, végül nem tudta folytatni az előadást.
Drámai eseménynek lehettek tanúi péntek este a Budapesti Operettszínház, Mágnás Miska című operett nézői. Az előadást egy fuldokló néző miatt kellett leállítani.
<p>A sármos színész élete első negatív szerepében tombolhatja ki magát a színpadon, miközben a magánéletében egy konfliktuskerülő, visszafogott családapa. </p>
Janza Kata és Pesák Ádám két évvel ezelőtt nem győzte hárítani a kapcsolatukat ért támadásokat. A köztük lévő 22 év korkülönbséget a színházban sem hagyták figyelmen kívül, hiszen a színpadon Ádám lett Kata fia.
Főszerepeket játszik a Fővárosi Operettszínházban, egyetemre jár, műsort vezet a FEM3-on. Korán árvaságra jutott, keményen meg kellett küzdenie a sikerért.
Sok év után tette be a lábát az Operettszínházba az a színész, akit állítása szerint egykor Kerényi Miklós Gábor zaklatott. Lapunknak elmondta: most, hogy már nincs ott a művészeti vezető, szívesen játszana a teátrumban.
<p>A száműzött hadvezérek sértettségével érkezett haza Szentpétervárról Kerényi Miklós Gábor. Sem rokonai, sem egykori társulatának tagjai nem mentek ki a kegyvesztett rendező elé a repülőtérre. </p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.