Celeb

Férje segítségével fogyott le Peller Anna

K. Sz.

Létrehozva: 2018.03.17.

Hosszú évekig szenvedett kényszerevéstől Peller Anna. A színésznő testsúlya gyerekként száz kiló is volt, és felnőttként is ételbe fojtotta bánatát.

Régi démonaival küzdött meg Peller Anna a leg­újabb bemutatójára készülve, ugyanis egy közel húszkilós jelmezben játssza végig a háromórás előadást, ami nemcsak fizikai, de lelki kihívást is jelentett számára.

– A karakterem egy kényszer­evő lány, aki sajnos nagyon nem áll távol tőlem, mivel én magam is évekig fojtottam ételbe a bánatomat. Általános iskolában kezdődött, negyedikes korom környékén, amikor százkilós voltam. Nagyon megviselt lelkileg, hogy kiközösítettek az osztálytársaim, mert én voltam a szemüveges, kövér lány. Bánatomban kétszer ebédeltem egy nap, és tonnaszámra tömtem magamba a csokoládét. Felnőttként leginkább szerelmi bánatok után híztam sokat, de a mai napig érzem, hogy akadnak olyan stresszes szituációk, amikor szó nélkül megennék pár tábla csokit – mesélte a színésznő a Borsnak a Budapesti Operettszínház Macskadémon című előadás főpróbája után.

Anna saját bevallása szerint férje, Miki mellett tudta elfogadni a testét, és véget vetni a zug­evésnek. Tavaly nyár óta életmódot is váltott, aminek következtében több mint tíz kilót fo­gyott az utóbbi hónapokban.

– Több mint fél éve vegetáriá­nus vagyok, akadnak olyan napok is, amikor vegán ételeket eszem. 69 kilóra fogytam le, és sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, mint korábban. Jobban bírom a reggeli keléseket, amiket az RTL Klub Reggeli című műsora megkíván tőlem, és az esti előadásokat a színházban, mélyebben alszom. Egy esetben fogom csak felrúgni az új életmódomat, ha újra teherbe esem. Akkor minden jöhet, amit megkívánok. Emlékszem, amikor Annabellával voltam várandós, csak krumplit akartam krumplival enni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715026214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715026214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség