Celeb

Rohammentő vitte el Kálloy Molnár Pétert

K. Sz.

Létrehozva: 2018.10.30.

A kollégák nem vettek észre semmit az első felvonás alatt, a közkedvelt színész állapotáról azóta sincsenek pontos információink. Kálloyhoz a szünetben hívtak mentőt, végül nem tudta folytatni az előadást.

Nem mindennapi emberi drámának lehettek szemtanúi vasárnap este a Budapesti Operettszínház nézői, ugyanis rohammentővel szállították el előadás közben Kálloy Molnár Pétert. A Beugróból ismert, jellegzetes hangú, 48 éves komikus-színész vasárnap kétszer is színpadra állt volna a Budapesti Operettszínház nagy sikerű Lehár Fe­renc-nagyoperettjében, a Luxemburg grófjában.

A mindig életvidám sztár korábban már tucatszor brillírozott Sir Basil szerepében a Nagymező utcai teátrum színpadán, azonban a zenés előadás matinéján két felvonás között szokatlanul hosszú szünetet tartott a színház. Többen már akkor érezték, valami baj lehet, azonban  álmodni sem merték a nézők, hogy a hírneves komikussal történt va­lami. 

Az egyik néző a közösségi oldalon számolt be az ijesztő eseményekrôl. A második felvonásra visszatérô közönség hiába várta, hogy felgördüljön a függöny. Már épp tapssal tiltakoztak volna a késés miatt, amikor bemondták, hogy Kálloy Molnár Péter rosszul lett, és helyette Földes Tamás folytatja az elôadást. Egy ideig még várniuk kellett, amíg Földes beér a színházba, és átveszi Kálloy  helyét a második felvonásban.

A színfalak mögött azonnal kezelésbe vették Pétert, akit perceken belül szakszerű ellátásban részesítettek a mentők, és rögtön kórházba szállították. A rosszullét okáról pontos információink nincsenek, meg nem erősített hírek szerint mellkasi fájdalmakra panaszkodott a színész. Lapunk elérte a darab egyik szereplőjét, akit sokkoltak a történtek. 

– Nem vettünk észre semmit Péter rosszullétéből, de a szünetben láttuk, hogy valami nagyon nincs rendben, és alig pár perc múlva már a mentők is megérkeztek. Nagyon izgulok érte, remélem, semmi komolyabb baja nem lesz – mondta a darab egyik szereplője.

Igyekeztünk elérni a színészt és a családját is, de lapzártánkig nem jártunk sikerrel. További aggodalomra ad okot, hogy a színház sem tud semmi biztosat mondani a művész állapotáról, továbbá hogy a hivatalos oldalán ma délután már közzétették, hogy a Dunakeszi Teátrumban betegsége miatt elmarad a Kövek a zsebben mára meghirdetett előadása, melynek jegyei visszaválthatók. 

Visszavárják a Beugróba is

Kálloyt egy emberként várja vissza a közönsége a színpadra. Decemberben több alkalommal játssza a Budapesti Operettszínház a Luxemburg grófja című előadást. A sztár az ország több pontján fellép, az országos hírnevet meghozó Beugró című műsor felvétele legközelebb november 25-én lesz a Játékszínben. Lapzártánkig nem mondták le ezeket az előadásokat, a jegy.hu-n továbbra is kaphatók a belépők.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek