Borkai: Tokió még sikeresebb olimpia lesz

Borkai: Tokió még sikeresebb olimpia lesz

Magyar Olimpiai Bizottság
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 25. 11:15
<p>Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint Tokióra érik be a ki­emelt sporttámogatási rendszer.</p>
Bors

Nyolc arany, összesen tizenöt érem. Elégedett?

Ha az ötkarikás játékok előtt azt mondják, ugyanannyi első he­lyünk lesz, mint Londonban, egyből aláírtam volna. Tudtuk, hogy sokkal nehezebb olimpia lesz, mint a négy évvel ezelőtti. Más kontinens, más időbeosztás, más körülmények. A sportolóink remek teljesítményt nyújtottak, elégedett vagyok. Nyilván némely sportágban van hiányérzetem, de a mai nap az ünneplésről szól.

Kikkel elégedetlen?

Nem szeretnék neveket mondani, de nem nehéz kitalálni, kikre gondolok. Volt jó néhány sportág, ahol korábban sikert-sikerre halmoztunk, és most nem jött össze. És természetesen volt olyan is, akitől Brazíliában vártunk kiemelkedő teljesítményt, ám ez sajnos elmaradt. De ez nem azt jelenti, hogy a sportág működik rosszul, egyszerűen nem jött ki a lépés.

A kiemelt sportági támogatás mikor érhet be?

A döntés 2012-ben született a kiemelt sportági támogatásról, és igazából egy évvel később valósult meg. A 16 sportág versenyzői nem három év után hoznak kiemelkedő eredményeket. Meggyőződésem, Tokióban és – remélhetőleg – a budapesti olimpián aratjuk le a babérjait.

Kiutazás előtt a körülményektől tartottak. 

Konkrétan szörnyű állapotokról számolt be a sajtó, ehhez képest kellemesen csalódtunk. 

Mit gondol arról, hogy nőuralom volt az olimpián, hiszen Szilágyi Áron kivételével, csak a hölgyek szereztek aranyérmet?

Erről csak annyit tudok mondani: az aranyos lányok is a 160 fős magyar küldöttség tagjai, és büszke vagyok rájuk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.