34 hónapos eltiltással számol a doppingügybe keveredett Dombvári

34 hónapos eltiltással számol a doppingügybe keveredett Dombvári

doppingbotrány
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 11. 09:15
Szabó Sándor

Befejeződött a rendőrségi vizsgálat Dombvári Bence doppingügyében, s mivel nem bizonyítható az idegenkezűség, vagyis hogy valaki más dobta az ételébe vagy italába a tiltott szert, a Honvéd-kajakos a vétkes. A sportoló minimum két év tíz hónap eltiltással számol.

– Sokadszor mondom, egy rosszakaróm műve az egész, csakhogy ezt már képtelen vagyok bizonyítani – mondta Dombvári, aki tegnap száz nap kihagyás után újra kajakba ült a Dunán. 

A sztanozolollal való visszaélés ügyében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) meszeli majd el, mivel az említett testület ausztriai laborjában bukkantak a vizeletében a 0,4 nanogramm doppingszerre. Mint ismert, a kajakos három kvótát szerzett a riói olimpiára, de a július 5-én kipattant doppingügye miatt kizárták a válogatottból. 

– Ha pár nappal később vesznek tőlem mintát, már negatív a leletem – folytatta Dombvári. – Ezt onnan tudom, hogy még júliusban egy független laborban elvégeztettem a kontrollvizsgálatot, és a vizeletemben semmit sem találtak. Attól tartok, a WADA idén nem hozza meg fegyelmi ítéletét, de úgy tudom, minimum 34 hónap eltiltás vár rám. Persze akár négy év is lehet... – tette hozzá a 24. születésnapját tegnap ünneplő Dombvári.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.