Beelőzte volna a fővárost is Miskolc a metróval, vagyis hamarabb tervezték és adták volna át, mint a kisföldalattit Budapesten – röppent fel a hír, ami azonban a szakértő szerint kacsa.
Szörnyű dolgokon ment keresztül három gyermekvédelmi intézetből megszökött tinédzser lány Miskolcon. A prostifuttatók karmaiba kerülő 14-17 éves gyerekeknek szállásért cserébe az utcán kellett árulniuk a testüket.
Halálos, megállíthatatlan vasszörnyként száguldott az úton az elszabadult pótkocsi, a vele ütköző autóban egy család utazott, esélyük sem volt a túlélésre.
Kiszórt idegméreggel végeznek a kutyákkal egy miskolci parkban. Eddig legalább négy jószág lett az ismeretlen tettes áldozata – állítják érintett gazdák.
Senki sem látta az apát, E. Lajost és feleségét Melindát kislányuk temetése óta. <a href="http://wwow.borsonline.hu/aktualis/sajat-kislanyat-lotte-le-az-apa-miskolcon/133893" target="_blank">Ahogy korábban a Bors megírta, még júniusban történt...
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 27 éves férfival szemben, aki az egyik helyi egyetemi szórakozóhelyen vert meg két vendéget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.