Egy férfi egy fővárosi munkásszállóról ismerte utastársát, akivel együtt indultak Budapestről Miskolcra tavaly októberben. A vádirat szerint a néhai sértett útközben rosszul lett, eszméletét vesztette. A férfi szólt a többi utasnak és a kalauznak is. Közben a sértettnek a keringése leállt, szívmasszázs és újraélesztés érdekében a két üléssor közé fektették, amikor irattárcája az ülés alá esett.
A férfi ezt észlelte és magához vette, majd a miskolci Tiszai-pályaudvaron leszállt a vonatról. A sértett elhunyt. Hozzátartozói néhány nappal később felkeresték a vádlottat körömi lakcímén, aki visszaadta az irattárcát és a benne lévő iratokat, bankkártyát, azonban a néhai sértett utolsó munkabéréből származó 35 ezer forintot – amely szintén a tárcában volt annak elvételekor – nem.
A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást. Az előkészítő ülést a Miskolci Járásbíróságon tartják jövő szerdán, a férfit többek között kifosztással vádolják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.