<p>Ötvenezer euró vérdíjat, azaz 15 millió forintot tűztek ki a három gyilkossággal gyanúsított Fehér Norbertre a gyászoló rokonok. Ennyit kaphat, aki hajlandó feladni a szabadkai férfit. </p>
<p>Több mint hétmillió forint óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint még márciusban a gépkocsijával nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba a fővárosi...
135 milliót követelt biztosítójától Galambos Lajos a leégett magtára miatt. Ehelyett pert kapott a nyakába. Gyanúsítottként hallgatták ki, de a csalási ügynek hamar vége lesz.
<p>Aki kicsit is követi a Hajdú házaspár bonyolult életét, sejtette, hogy nem lesz könnyű elválniuk. Életük ugyanis olyan sok szálon fonódik össze, hogy azokat kibogozni talán nem is lesz elég egy-egy ügyvéd. </p>
<p>Milliókat játszott el szerencsejátékon az egyik pénzintézet kecskeméti fiókjának alkalmazottja a bank pénzéből, csalás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.</p>
Rendőrt hívott az a férfi, akinek a háza elől több mázsa szemetet szállított el a II. kerületi önkormányzat: Az ott lakó azt hitte, hogy valaki lopja a tulajdonát.
Európa egyik legjobb közgazdasági egyetemén tanul Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök fia, a 19 éves Tamás. A tandíj és a kollégium nagyon drága, de a politikus nem szégyelli, hogy ennyit költhet a gyerekére.
Egy év alatt 30,5 millió forintot fizetett ki az Országgyűlés Hivatala a Fidesz honlapjának üzemeltetésére, és további milliókért szerződött a párt a frakcióhonlap fejlesztésére.
<p>Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy Nógrád megyei férfi ellen, akinek az ötlete alapján a munkahelyéről kilenc és fél millió forintot lopott el egy ismerőse - közölte a Nógrád Megyei főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.