Aktuális

Irreálisan sokba került a Fidesz honlapja

M. R.

Létrehozva: 2016.12.19.

Egy év alatt 30,5 millió forintot fizetett ki az Országgyűlés Hivatala a  Fidesz honlapjának üzemeltetésére, és további milliókért szerződött a párt a frakcióhonlap fejlesztésére.

A parlamenti pártok frakciói a működési kiadásaikra – képviselőik létszámától függően – jelentős összegű támogatást kapnak az Országgyűlés Hivatalától, vagyis az adófizetők pénzéből. A Fidesz-frakció mintegy 360 millió forintra volt jogosult 2016-ban. Ebből igencsak jelentős összeget költöttek a párt hivatalos internetes oldalára a parlamenti honlapon olvasható adatok szerint. 

A Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető által aláírt szerződés értelmében idén összesen 30,5 millió forintba került a fidesz.hu üzemeltetése. A munkát az a Damit Informatika Kft. végezte, amely korábban hétmillióért üzemeltette a fideszes Deutsch Tamás által életre hívott internet-konzultációs honlapot. A fidesz.hu-ról nincsenek hivatalos látogatottsági adatok, de az általunk megkérdezett webszakemberek szerint irreálisan nagynak tűnik ez az összeg. Egy sok felhasználóval rendelkező, sűrűn látogatott oldalnál minden költséggel együtt legfeljebb tizenkettő–tizenhárom millió forintos éves kiadással kell számolni.

Csípős

A közpénz olyan, mint az arany hitelkártya. A luxus legfőbb ismérve pedig az, hogy nem agyalunk sokat a dolgok árán. Úgysem mi fizetjük. Molnár Richárd

A fidesz.hu aloldala, a fideszfrakcio.hu jelenleg nem szolgál külön funkcióval, mintha nem is üzemelne, de lehet keresni a médiatárban, és a hírlevélre is fel lehet iratkozni. Rá is fér tehát a fejlesztés, amire szintén költenek: az ugyancsak Kósa által aláírt szerződés szerint 2016. július 1-től 2017. szeptember 30-ig 12 382 500 forint keretösszeg fordítható a frakció weboldalának karbantartására és fejlesztésére. Erre már egy másik cég, a Trendency Online Zrt. kapott megbízást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713472513
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713472513
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713472513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713472513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze