<p>Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy Nógrád megyei férfi ellen, akinek az ötlete alapján a munkahelyéről kilenc és fél millió forintot lopott el egy ismerőse - közölte a Nógrád Megyei főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.</p>
<p>Alig alszik, remeg a keze, és nem tudja, mitévő legyen Fejes István. A vállalkozó még 2006-ban vett fel 21 millió forintos kölcsönt, ám becsődölt a vállalkozása és nem tudott tovább fizetni. Jelenleg már 78 millióval tartozik. </p>
<p>A tízmillió forintos fődíj mellett saját önbizalmát nyerte vissza Németh Ádám az RTL Klub A Konyhafőnök műsorában, ugyanis a verseny előtt majdnem hátat fordított a gasztronómiának.</p>
Igazán megdöbbentő online hirdetésre bukkant a Bors. Egy férfi a következő szöveggel adott fel hirdetést az egyik legnagyobb portálon: szülj nekem gyereket! Akár jelentős anyagi támogatás is lehetséges.
Tízmillió forintért járhatnak taxival repülőtérre a képviselők és mehetnek haza késő este az Országház dolgozói egy éven keresztül. Ez szinte semmi: 2012–13 között 21,6 milliót költöttek el ugyanerre.
<p>A börtönviselt T. Ádám ellen rendőrségi eljárás folyik, művészeket, befektetőket szedett rá. A producer azt mondja, már rendezte a tartozásokat. Gryllus Dorka párja, Simon Kornél azonban állítja, 650 ezer forintnak ütheti bottal a nyomát.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.