A Bors tavaly ősz óta figyelemmel kíséri a Vadkörte és Rodostó utca sarkán álló ikerház egyik felében felhalmozott, hatalmas mennyiségű szemét miatt kirobbant botrányt. A környéken lakók panasza szerint elviselhetetlen a bűz, és a patkányok is elszaporodtak.
A kerület jegyzője november 30-ig adott határidőt a tulajdonosnak, hogy számolja fel az áldatlan állapotot. A közelben lakók attól is tartanak, hogy a határidő letelte után bírságolni fogják a tulajdonost, amit persze nem fizet majd be, hiszen a férfi munkanélküli. Ráadásul nekik az a céljuk, hogy a szemét tűnjön el, nem pedig az, hogy újabb hónapok teljenek el a bírság körüli huzavonával.
– Ismerjük a problémát, és keressük a megoldást – tájékoztatott az önkormányzat sajtósa, Balaton Balázs.
– Árajánlatot kértünk magáncégektől a szemét elszállítására, amire a válasz ötmillió forint volt. Ezt a szemét tulajdonosára át lehetne hárítani, de szinte elképzelhetetlen, hogy ezt be lehessen hajtani valakin, akinek nincs keresete. Kénytelenek vagyunk a hivatalos utat végigjárni, aminek az első lépése a pénzbírság kiszabása. A végső megoldás valószínűleg az lesz, hogy az ÁNTSZ-szel és a katasztrófavédelemmel összefogva az önkormányzat közmunkásokat rendel ki, és konténerekben veszélyes hulladéklerakó telepre szállíttatja el a felgyülemlett szemetet. Amit most sikerült elérni, hogy az utcán felhalmozott több köbméter hulladékot elszállítottuk – mondta a sajtóreferens. A Bors megtudta, hogy amíg az önkormányzat több fuvarral elvitte a szemetet, a tulajdonos rendőrt hívott, mert azt hitte, hogy meglopják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.