Megérkeztek a napi adatok: Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon
A gyógyultak száma folyamatosan nő.
A gyógyultak száma folyamatosan nő.
Felrobbant az aréna Schön Szabolcs meg nem adott találata után.
Annak idején sokan évekig is vártak egy-egy nyugati autóra, így a Zsigulira, vagy ahogyan nálunk akkor hívták: Ladára is, aminek az első darabjai éppen ötven éve lépték át a határt és kerültek boldog tulajdonosukhoz.
A magyar-portugál találkozó kedden 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában.
Ezúttal már csak hétköznapokon közölnek adatok, így most először a hétvégi, összesített számokat egyben láthatjuk.
Jogerősen 20 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt és több mint egymillió forintos kártérítésre kötelezett a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken egy férfit, aki női álprofillal kicsalt intim képekkel zsarolt egy férfit.
Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal azzal...
Az alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.
Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán.