Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új, poszt-Covid-szindróma ellátó részlegét - közölte az emberi erőforrások minisztere szombaton közösségi oldalán.
Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Történetének legvisszafogottabb ünneplésére készül a Ferencváros focicsapata, amely ma Kisvárdán biztosíthatja be a 32. bajnoki elsőségét. Kétséges, lesz-e a szurkolókkal közös parti.
„A koronavírus egy ideig biztosan velünk marad, de nem úgy fog viselkedni, mint az influenza, ami évről évre visszatér” – emelte ki Szlávik János az M1-en nemrég. A szakember emellett szót ejtett a tinédzserek oltásáról, az iskolák...
Romániában a héten csaknem másfélszeresére emelkedett, péntekig megközelítette a 80 ezret a koronavírus ellen beadott vakcinák napi üteme, ugyanakkor a bukaresti média szerint félő, hogy idő előtt kifullad az oltáskampány, a várólistákra...
A pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium és az osztrák Cebina továbbra is gőzerővel dolgozik a koronavírus elleni vakcina és egy vírus ellenes orrspray kidolgozásán. Ez utóbbi úgy tűnik néhány nap alatt kipucolja a vírust a szervezetből.
Braziliában súlyosbodhat a járványhelyzet, ugyanis a vírus több, újabb változáson esett át. A szakértők szerint ezek a változások ellenállóbbá teszik a vírust a vakcinákkal szemben.
Még mielőtt a szervezetében működésbe lépett volna a koronavírus elleni vakcina, Tóth Vera is elkapta a rettegett kórt. Vera ezzel kapcsolatban szeretett volna néhány jó tanácsot adni rajongóinak, ám a videót pillanatok alatt ellepték...
Megkapta az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás első adagját pénteken Berlinben Angela Merkel. A német kancellárnak az AstraZeneca vakcináját adták be.
A koronavírus-járvány miatti megváltozott munkakörülmények bizony nem egy embert hoztak már kínos helyzetbe. Így volt ez a minap is, amikor egy kanadai politikus bekapcsolva felejtette a kameráját…
Az elmúlt napokban egy alá csökkent a vírus reprodukciós rátája, ami azt jelenti, hogy átlagosan egy fertőzött legfeljebb egy embernek tudja átadni a vírust - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért...
A kormány az operatív törzs javaslatára meghosszabbította a jelenleg érvényben lévő védelmi intézkedések és a határellenőrzés hatályát - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti...
A Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében - közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója...
A túlsúlyos vagy elhízott betegeknél nagyobb a kockázata a Covid-19 súlyosabb lefolyásának - állapította meg egy ausztrál kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány.
<p style="margin-left:.75pt;">Félreértésen alapultak azok a sajtóhírek, amelyek szerint csak fertőzőképesebb, de nem halálosabb a koronavírus brit variánsa – hívják fel a figyelmet a szakemberek. Kiemelik: a brit mutáns okozta megbetegedés...
A világon 138 890 681 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 985 407 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint, 79 084 085-en meggyógyultak.
A magyarok több mint fele nem ért egyet a baloldali politikusok véleményével, hogy meg kellett volna várni a magyar hatóságok után az Európai Unió engedélyét is a kínai és orosz vakcinák felhasználásáig - írta pénteki számában a Magyar...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.