Szlávik János elárulta, visszatérő lesz-e a koronavírus

Szlávik János elárulta, visszatérő lesz-e a koronavírus

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 17. 09:30
„A koronavírus egy ideig biztosan velünk marad, de nem úgy fog viselkedni, mint az influenza, ami évről évre visszatér” – emelte ki Szlávik János az M1-en nemrég. A szakember emellett szót ejtett a tinédzserek oltásáról, az iskolák indításáról és az antitest vizsgálatokról is.
Bors

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kiemelte: a szennyvízben csökkenő tendenciát mutat a koronavírus mértéke, ez pedig reménykeltő, a nehezén talán már túl vagyunk. Szerinte az iskolák nyitása sem fog problémát okozni, hiszen a tanárok többsége megkapta az oltást.

Fontos-e a gyerekek oltása?

A tapasztalatok szerint a koronavírus új mutációi már agresszívebbek, és a fiatalabb korosztályt is támadják, ezért egyre több országban merül fel a 18 év alattiak oltása. Szlávik János ennek kapcsán kiemelte:

itthon még nem indokolt a 12-16 évesek oltása,

mivel még mindig inkább az a tendencia, hogy kevésbé fogékonyak a vírusra. Ehhez azonban azt is hozzátette: a teljes nyájimmunitáshoz szükséges lenne az oltásuk, de ennek ellenére várna vele.

Természetesen a rizikócsoportokba tartozó gyermekeket, akik túlsúlyosak, szív- cukorbetegek, akik nagy veszélynek vannak kitéve a szövődmények miatt, őket érdemes lesz oltani,

de érdemes itt is megvárni a többi ország oltási eredményeit – hangsúlyozta Szlávik, aki az iskolák nyitása kapcsán azt is kiemelte: szerinte bátran lehet nyitni, mert a pedagógusok Pfizer oltása két hét alatt már 80%-kos védelmet ad.

Kell-e tartani a Janssen vakcinától?

Nemrég az Egyesült Államok jelentette be, hogy felfüggesztik a JhonsonandJohnson Janssen nevű vakcinájával az oltást, mert akárcsak az AstraZeneca esetében, ennél is több trombózisos esetet jelentettek, az Európai Gyógyszerügynökség pedig vizsgálatot indított. Szlávik János a hír kapcsán elmondta: ez az úgynevezett vérrögképződés rendkívül ritka, de most úgy tűnik, mégis van összefüggés az esetek és a vakcinák között, de biztos benne, hogy hamarosan rájönnek, mi okozhatja és találnak megoldást a problémára. 

Valóban óvatosnak kell lenni ezzel a típusú vakcinával. Egészen biztos, hogy az Európai Gyógyszerügynökség gyorsan ki fog adni egy ajánlást, hogy mi a teendő vele – hangsúlyozta a szakember.

Méressünk-e ellenanyagszintet?

Az antitestek mérése kapcsán Szlávik János hangsúlyozta: akár egy oltást akár egy fertőzést követő védettséget nem lehet egyszerűen ellenanyag-szintekkel meghatározni.

Senki nem tudja még, pontosan mit jelent az, ha valakinek alacsony vagy egyáltalán kimutathatatlan ellenanyagszintje van, mit jelent a közepes, és mit jelent az igen magas szint. Valószínűleg az utóbbi egy komoly védettséget jelent, de nem jelenthető ki az, hogy akinek kevés az ellenanyaga vagy nincs neki, akkor az nem védett – magyarázta.

A szakember leszögezte: a védettség rendkívül sokrétű és összetett: az ellenanyagszintek, a neutralizáló ellenanyagok, a sejtes védettség egyaránt ide tartozik, vagyis

az ellenanyagszint "méricskélésével" nem derülhet ki, hogy valaki védett-e vagy sem.

Nem fog visszatérni

A főorvos szót ejtett arról is, hogy akik egyszer elkapták a vírust, azok körében nagyon ritka az újrafertőződés, és nekik már egy oltás is elegendő a hosszú távú védettség kialakulásához. Szlávik János egyébként úgy gondolja, hogy a koronavírus velünk marad, de az emberiség le fogja győzni, tehát nem fog évről-évre visszatérni, mint például az influenza kórokozója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.