A felmérés szerint - amelyet az intézet a lap megrendelésére készített - tovább emelkedett az oltási hajlandóság, így már a felnőtt népesség háromnegyede oltáspárti. A már beoltottakkal együtt összesen 6 millióan tervezik beadatni maguknak a vakcinát.
A múlt héthez képest emelkedett a kormányfővel szemben kritikusak oltási kedve is, de továbbra is alacsonyabb, mint az országos átlag (66 százalékos). A kormányfővel szimpatizálóknak változatlanul magas aránya, 80 százaléka oltáspárti.
A megkérdezettek 53 százaléka úgy vélte, hogy a magyar hatóságok engedélyezése után a kínai és orosz vakcinákkal is oltani kell. Mindössze a felnőtt népesség harmada (33 százalék) gondolta úgy, hogy inkább meg kellett volna várni az Európai Unió engedélyét. Ebben a kérdésben még a kormányfővel szemben kritikusok harmada (35 százalék) is a kormány oltáspárti álláspontjával értett egyet.
A kutatásban részt vevők 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha a baloldal lenne kormányon, jobban kezelték volna a koronavírus-járványt, mint a jelenlegi kormány. Még a kormányfővel kritikus, potenciális baloldali szavazóknak is csupán a 27, az ismeretlen pártpreferenciájú szavazóknak pedig mindössze öt százaléka gondolja a baloldalról, hogy jobban kezelték volna a koronavírus-krízist - áll a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített felmérésében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.