A HÖK képviselői gyalázatosan viselkedtek: segítségnyújtás helyett le akarták itatni a lány, majd órákon át győzködték, hogy ne tegyen feljelentést. Azt sem hagyták neki, hogy mentőt hívjon - írja az Index.
Nem küldték el az egyetemről, de két szemeszterre eltiltották tanulmányai folytatásától az ELTE tanítóképző karának volt HÖK-elnökét, aki ellen a gólyatábori erőszakkal összefüggésben indult fegyelmi eljárás - olvasható a Magyar...
Feloszlott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara hallgatói önkormányzatának teljes küldöttgyűlése és elnöksége – közölte a kar hallgatói önkormányzata.
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar HÖK elnöke pénteken lemondott, és "visszahívta elnökségének tagjait", az Állam- és Jogtudományi Kar HÖK elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt.
Az ELTE rektora kari szinten fegyelmi eljárásokat indít az intézmény gólyatáboraiban történtek miatt. Több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt - derült ki az egyetem budapesti sajtótájékoztatóján.
Fegyelmi vizsgálatokat indított az ELTE a fonyódligeti gólyatáborban történt erőszak miatt. Az ELTE közleményében azt írta: a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi a rendezvény szervezői között szerepelt, és a bölcsészettudományi...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.