Gólyatábor: távozott az ELTE két karának HÖK-elnöksége

felnőtt
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 04. 11:10
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar HÖK elnöke pénteken lemondott, és "visszahívta elnökségének tagjait", az Állam- és Jogtudományi Kar HÖK elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt.
Bors/MTI

Az Index szerdán számolt be egy fővárosi jogi kar gólyatáborában 2013-ban elkövetett, és eddig jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról.

Az ELTE EHÖK közleményében azt írták: megkövetnek minden, az elmúlt évek gólyatáboraiban "sérelmet elszenvedő" ELTE-hallgatót, együttérzésüket fejezik ki velük és szeretteikkel.

Hozzátették: nyíltan elhatárolódnak minden olyan hallgatótól, különösen volt vagy jelenlegi hallgatói önkormányzati képviselőtől, illetve tisztségviselőtől, aki egy "ehhez fogható aberrált cselekvésben" részt vett, azt elhallgatta, eltussolásában közreműködött.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.