A színésznő 1974-ben vásárolta a Hollywood-i villát, ahol a felújítást követően illusztris vendégek adtákegymásnak a kilincset. Ronald Reagan, Elizabeth Taylor, George H.W. Bush, Frank Sinatra és Erzsébet királynő is megfordult itt.
Már gyermekkorában is sokkal jobban foglalkoztatták a felhők, mint másokat, és bár végzett geográfus, a meteorológiát autodidakta módon tanulta ki. A Heavenman művésznevű viharvadász ma már „egy kis dörgés” miatt nem indul neki.
Pikáns fotósorozat jelent meg a nyuszis magazinban az énekesnőről, aki a szado-mazo, a kikötözés és egyéb szubkultúrák világába kalauzolja el az olvasókat.

Még a helyiek sem tudnak annak a több mint 700 éves kolostornak a létezéséről, melyet a budai hegyek rejtenek. Egy kis szerencsével mégis rá lehet bukkanni.

A Nagy Duett negyedik évadának nyerteseként Pachmann Péter már bemutatta, mennyire él a színpadon, kedden pedig a VOLT Fesztiválon a Midlife Crisis házibuli-zenekar énekeseként élesben is debütált.

Nincs megelégedve az arcával, ezért úgy döntött, plasztikai sebész segítségét kéri, hogy megőrizze szépségét. Rajongói fellázadtak. Túl fiatalnak tartják Zsófit, akit attól féltenek, hogy túltolja a plasztikát.

Testével és nem teljesítményével szerez rajongókat magának – vádolta meg Tóth Andit egy nőtársa, aki szerint az énekesnő túl sokszor posztol képeket a dekoltázsáról. A választ nem tette zsebre.

Alaposan ráijesztett rajongóira Demjén Ferenc, miután Facebook-oldalára kitett két képet, amiken botra támaszkodik. Sokan azt hitték, megint a lábával van probléma, évekkel ezelőtt ugyanis egy sebfertőzés miatt műteni kellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.