Egy kantoni közlekedési rendőr rajtakapta a feleségét, amint a szeretőjével szeretkezik egy autóban. Azt, amit a férfi kapott, biztosan örökre megemlegeti.
Egyre kevesebb reményt lát arra Kardos Lajos, az egy éve Soroksáron meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina férje, hogy megtalálják felesége gyilkosát. A férfit ügyész jelenlétében ismét csaknem négy órán át hallgatták ki a rendőrök.
Az énekesnő férje nincs megelégedve neje külsejével és ezt nem csak a nő szemébe mondja, de az egész világnak elárulta. A férfi szerint felesége öreg és kövér.
Élete legszebb nyaralására készült Lindsey Cartwright, aztán borzasztó állapotban tért onnan vissza. Férjével, akivel 12 évig voltak házasok, hosszú ideig gyűjtögettek az álomútra, amiről a férfi már egy 19 éves tinivel jött haza.
Két éve ismeri párját, és már két közös esküvőn is túl vannak. Pataki Zita 39 évesen mondta ki a boldogító igent először, aztán még egyszer újra. A férje mellett eltöltött idő pedig igazolta, érdemes volt türelmesnek lennie. Az...
Nem tudni, a férje mit szól ahhoz, hogy most már ország-világ tudja: nem élnek házaséletet, mindenesetre Megan Fox nem tett lakatot a szájára, amikor a szexuális életükről kérdezték.
Soha nem ismerheti meg jókedvű, mosolygós anyukáját az újszülött kislány, akinek élete legelső és minden bizonnyal legnagyobb tragédiáját már a születésekor át kellett élnie. Az apának a várt óriási öröm helyett majd megszakadt a szíve.
Ian Tong egy ritka rákbetegségben szenvedett, ám kórházi ágyán még sikerült feleségül vennie élete nagy szerelmét. Pár órával az igen kimondása után azonban legyőzte szervezetét a gyilkos kór.
Hét hónapos terhes magyar nőt mészároltak le két kisfiával együtt egy francia kisvárosban. A holttesteket a meggyilkolt nő, Tina testvére fedezte fel szombatra virradó éjjel.
Tévét nézek, zuhanyozni szeretnék, rossz kedvem van, fáradt vagyok, túl sokat ittál – ilyesféle kifogásokkal utasította vissza egy nő a férjét, aki táblázatba gyűjtötte, mikor maradt szex nélkül. 30 kezdeményezésből csak háromszor szeretkeztek.
Úgy tudjuk: Ördög Nóra helyett Nánási Pál marad otthon a család hamarosan érkező legkisebb tagjával, második gyermekükkel. Így a műsorvezető lesz a kenyérkereső.
Az eltűnését megelőző években a bírósághoz és a rendőrséghez is fordult segítségért N.-né K. Judit, akinek megölésével férjét gyanúsítják – állítja a kisalfold.hu.
Nagyon összeillő pár volt Jorge Lopez és Veronica Brunati. Mindketten sportújságíróként dolgoztak, a közös érdeklődés hozta őket össze. De ez már a múlt, a férfi meghalt, ezt a nő a netről tudta meg.
Nincs kettő négy nélkül - vallja ezt az a zimbwawei nő, aki meglévő két férje mellé még kettőt szeretne. Pedig a két férj között dúltak már komoly harcok.
Ezerszer is megbánta az asszony, hogy korábban erősen elhízott férje megszabadult a pluszkilóitól. Azóta a korábban szeretetre méltó és hűséges férj kiállhatatlan fickó lett, aki megcsalta és bántalmazta a feleségét.
Előzetes letartóztatásba helyezték N. Jánost, akit felesége, az egy hónapja eltűnt Judit meggyilkolásával gyanúsítanak. A Bors információi szerint a nyomozók nem zárják ki, hogy a tettes feldarabolta a holttestet.
Egyre őrültebb fordulatokat vesz Demcsák Zsuzsa ügye. A műsorvezető nem eszik, alig alszik, lelkileg összetört, a szülői házban keresett menedéket. Mindeközben olyan írás is napvilágot látott, amely szerint ő támadt a férjére.
Nem bírta elviselni, hogy felesége elhagyta egy másik férfiért, ezért brutálisan agyonverte exe új párját egy Angliában élő magyar férfi. Most zajlik a tárgyalás.
A nő biztos volt benne, hogy nem lehet gyereke, ezért nagyon megdöbbent, amikor kiderült: terhes. Ráadásul a baba apja a titkos szeretője volt, aki amúgy a családjával élt, és akivel ő maga sem tervezett hosszú távra.
Kilenc évig rejtegette kisfiát H. Ottó, a férfit azonban nem ezért, hanem 42 rendbeli csalásért helyezték előzetes letartóztatásba. Ügyvédje szerint hamarosan szabadulhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.