Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a fiatal orvosoknak egyszerűbb lenne felállni és elmenni, de maradni akarnak, ezért olyan feltételekért harcolnak, amelyek között dolgozni lehet.
Nem bizonyítható, hogy az étrendi és az életmódbeli változtatások csökkentik az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát - olvasható az Archives of Neurology aktuális számában.
Eredményesen felvehető a harc a bőrrák legsűrűbben előforduló típusával, a bazálsejtes karcinómával egy otthon, a beteg által végezhető, könnyen kivitelezhető és kényelmes terápia segítségével.
Az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt következő nagyszabású eseménye az Országos Elsősegélynyújtó Verseny lesz, május 20. és 22. között, melyet ebben az évben immáron 40. alkalommal rendeznek meg.
Az Illinois Egyetem kutatói szerint csontritkulás esetén először elegendő megemelni a táplálékokkal bevitt kalcium és D-vitamin mennyiségét vagy tablettákat szedni.
Az eHealt week 2011 egyik előadása az idősek ellátására koncentrált és egy európai szintű hálózat kifejlesztését és használatát javasolta az idős emberek kényelmesebb ellátására.
A Tourette-szindróma egy neuropszichiátriai betegség, aminek jelei az akaratlan pislogás, krákogás, szipogás, esetleg furcsa mozdulatok, szavak ismétlése. Genetikai okai lehetnek.
A fóbiák és pszichotikus zavarok ellen a virtuális technológia segítségével próbálják felvenni a harcot a kutatók, írták a Delft Outlook című tudományos magazinban.
A paranoiás ember a mások cselekedeteit, mondandóját gyanakvóan kezeli, rosszindulatot és fenyegetést vél felfedezni bennük. Ki lehet-e belőle gyógyulni?
A paranoiás ember a mások cselekedeteit, mondandóját gyanakvóan kezeli, rosszindulatot és fenyegetést vél felfedezni bennük. Hogyan alakul ki a betegség?
A malária fertőző betegség, főleg trópusi vidékeken fordul elő. Az első tünetek alapján a maláriát gyakran influenzának vélik, de sokkal súlyosabb következményekkel jár.
A Merck gyógyszercég kutatói átütő felfedezést tettek a hepatitisz C gyógyításában: a boceprevir az eddigieknél több beteget képes gyógyítani, rövidebb idő alatt.
A méregtelenítés és a böjt szabályait betartva a tél folyamán lerakódott zsírpárnáktól is könnyebben megszabadulhatunk, közérzetünk javul és számos betegség gyógyulását is elősegíthetjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.