Százkilencven évvel a halála után temettek el egy gyilkost, akinek most találták meg az elfelejtett csontvázát a Bristoli Egyetem egyik szekrényében felakasztva.
A tudósok felfedezték, hogy az olyan zöldségek, mint a répában és édesburgonyában található tápanyagok kulcsfontosságúak lehetnek a mellrák elleni harcban.
Bizarr emberölési kísérlettel vádolhatnak meg egy brazil nőt, aki vaginájába mérget öntött, mert így akart végezni férjével. Az orális közösülésre csábított férfi azonnal kiszagolta a veszélyforrást, és április negyedikén panaszt...
Berlusconi nem indul a kormányfői posztért a 2013-as választásokon – erről egy Rómában rendezett vacsorán beszélt a politikus. Utódjaként az egy hónapja a parlamentben dulakodó Angelino Alfano igazságügyi minisztert látná szívesen.
Amit a sors eddig elvett tőle, most visszaadja: Farkas György Gyufa a Csillag születik egyik legkedveltebb szereplője lett. A dadogós fiú számára prózában kínszenvedés a beszéd, de rímesen egyszerű.
Gál György volt SZDSZ-es önkormányzati képviselő Váradi Évával folytatott szerelmi kapcsolatáról beszélt az erzsébetvárosi ingatlanpanama kapcsán. Szerelmi háromszögről, kiutalt lakásról, pénzről, telefonról volt szó a Fővárosi...
Mostanáig csak a legközelebbi barátai és kollégái tudták: a Nagy Duett sztárja szinte nem lát a jobb szemére. A különleges szemüvegeket viselő műsorvezető gyermekkora óta él fél szemmel.
Hipnotizőrhöz fordul egy 21 éves lány, J. Viktória. Így próbál édesanyja gyilkosának nyomára bukkanni. Viki 4 éves volt, amikor 1994-ben a mamáját egy máig ismeretlen férfi megölte. Viki a trauma hatására nem tudja felidézni a látottakat.
Palácsik Tímeát és édesanyját is halálosan megfenyegette Damu Roland – állította a Frizbi felvételén a volt barátnő. Zokogva mesélt volt párjáról, és a mellette átélt borzalmakról.
A Rácz testvérek szurkolói összeesküvésre készülnek a villa törtetője ellen. Az interneten már felbukkant néhány erre utaló jel, azonban az akció kitervelői egyelőre nem árulnak el részleteket.
Énekesnek áll Tom Cruise. A hollywoodi sztár a Rock of Ages musical filmes változatában egy glam rock zenész, Stacee Jaxx bőrébe bújik. Leckéket pedig Axel Rose, a Guns n Roses egykori frontemberének tanárától vesz.
Hajdú Péter talán maga sem hitte, de alig három perc alatt több ezer új rajongóra tett szert A nagy duettnek köszönhetően. A műsorvezetőből csengőhang lett, és emiatt még egyes oldalak is összeomlottak.
Még a sokat látott pornószakmát is megrázta egy 15 éves tinédzser esete. A lány a floridai Palm Beach-ben lakó szüleitől szökött meg múlt év elején, és igen hamar rátalált a pornófilmek világára, ahol senkit sem zavart, hogy még kiskorú.
Balesetveszélyesnek tartják a Forma–1-es pilóták a Pirelli-gumikról a pályán leszakadó törmelékeket. A Red Bull klasszisa, Sebastian Vettel azonban ennél is tovább megy, egyenesen a nézők életét félti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.