Hat közös gyermekük előtt gyilkolta meg, majd darabolta fel feleségét egy török származású férfi Berlinben. A 32 éves Orhan Sircasi a gyilkosság után levágta az asszony fejét, majd a testrésszel és a késsel együtt felrohant a bérház tetejére.
A nem megfelelően beállított, illetve karbantartott légkondicionáló kínzó tünetekkel járó nyavalyákat, súlyos esetben halálos fertőzést is okozhat. Összeállításunkból megtudhatja, miként óvhatja meg magát ezektől a betegségektől.
Habár fél csapatra való sérültje van az angol válogatottnak, Roy Hodgson kapitány a nehéz helyzetben sem hívta be Rio Ferdinandot, a Manchester United védőjét. A játékost méltatlan helyzetbe hozták.
A legionellózis (légionárius betegség) fejfájással, lázzal, hidegrázással és izomfájdalmakkal kezdődik, ezután légzési problémák jelentkeznek, majd tüdőgyulladás lép fel.
Javult valamelyest Julija Timosenko volt ukrán kormányfő állapota az őt vizsgáló német orvosok szerint, de továbbra is aggodalomra ad okot, hogy a jelenlegi körülményei között esélye sincs arra, hogy teljesen felgyógyuljon hátfájásából.
Holtan találták otthonában kedden Frank Tamást, a Hungaroring alelnökét. Az évtizedek óta a Forma-1-gyel is dolgozó, 65 éves menedzser halála váratlan, körülményei még nem tisztázottak. Úgy tudni, egyedül volt a lakásban – írta meg az Index.
Rájárt a rúd hétfőn az edzőkre. Délután Mocsai Lajosnak, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapitányának, este Pisont Istvánnak, az U17-es futball-válogatott edzőjének az autóját törték fel.
Harminc évnél korábban nem szabadulhat. Gere Ákost a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottját jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla.
Huszonnyolc éven át kamionsofőrként dolgozott egy amerikai férfi. Közzétettek róla egy fotót, melyen jól látszik az arca egyik fele sokkal ráncosabb, mint a másik, mert azt sütötte jobban a nap.
Az életkor előrehaladtával egyenes arányban növekszik azoknak a száma, akik már az első randin hajlandóak szexelni. Ezért a pánikhangulat felelős, amely először a húszas évek elején járók, majd harminc fölötti nőkre csap le. A pszichológus...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.