Végső nyugalomra helyezték tegnap a Kozmai utcai Újköztemetőben Buffó Rigó Sándort, a 100 Tagú Cigányzenekar prímását. A zenekara ott volt a kiváló muzsikus utolsó útján is.
Lakásától húsz kilométerre, egy 3300 fős községbe kérte hivatalos leveleit Welsz Tamás. Küldeményeinek intézője már nem akart lapunknak emlékezni néhai megbízójára.
A VV 6 vasárnap este elvesztett párbaja után nem jött álom VV Krisztián szemére. Az Aurelióval szemben csatát vesztett hajdúsági fiú lelkét az utóbbi hetekben megtörték az Izával való állandó veszekedések.
Orbán Adrienn duplán örülhet. Futballista vőlegénye, Dudás Ádám eljegyezte, ráadásul kézicsapata, a Győri Audi ETO KC megvédte BL-elsőségét, leiskolázva a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát.
Már nem Détári Lajos az NB III-es Fortress Felsőtárkány futballcsapatának edzője, ugyanis április 19-én bejelentette: leköszön. Távozását magánéleti okokkal indokolja.
Ha örök börtön a tét, nem létezik betyárbecsület. Akárcsak Szita Bence hóhérai vagy a soproni lőtéri gyilkosság elkövetői, a battonyai haláltrió tagjai is egymásra mutogatnak, próbálják kicsinyíteni saját felelősségüket.
Jogerősen „kiutasították” az országból Nkuya Sonia kétéves kislányát. Mindezt gyermekelhelyezési pere első tárgyalásán tudta meg az énekesnő. Sonia azonban dacol az érthetetlen törvénnyel.
Las Vegas-i nyaralása után lett rosszul Majka, és le kellett mondania a vasárnapi fellépését. Már kétszer műtötték a szívét, s egy szakember szerint lehet, meg kellene ismételni a beavatkozást. A szívritmuszavar néha pánikrohamokkal jár együtt.
Simán döntőbe juthat a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon Kállay-Saunders András. Legalábbis ezzel kecsegtetnek az előzetes esélylatolgatások, sokan előkelő helyezésre is képesnek tartják a magyar indulót. Míg a többi énekes...
Fékek csikorognak, biciklisták repülnek, kamionok csattannak, BMW-k gyűrődnek. Naponta megesik ilyesmi a fővárosban a közlekedésnek nevezett, szervezett káoszban. A múlt pénteki balesetre mégis felfigyelt a közvélemény. Hogyne figyelt volna,...
Hogy Pártos Csilla okozta-e a két biciklis sérülésével járó balesetet, még mindig nem tudni, de az biztos, hogy a műsorvezetőt megrázta az eset. A baleset kárvallottjai ügyvédhez fordulnak.
Egy fiatalember bakancslistájának egyik pontja az volt, hogy minden nap táncoljon a kedvenc számára. 100 napot fel is vett videóra, amellyel nem akarta megváltani a világot, csak remek ötletnek gondolta.
Videónk sajnos nincs róla, de szemtanúk szerint Miley Cyrust megszégyenítően rázta a fenekét egy barátja lagziján Harry herceg. Bátyja, Vilmos közben még énekelni is beszállt.
A Juventus futballistái azonnal pezsgőt bontottak a hírre, hogy kikapott a Roma. Ezzel ugyanis már az olasz bajnokság vége előtt megszerezték a trófeát.
Bizarr lépéssel ünnepelte gyermeke születését egy brit férfi: elfogyasztotta a felesége méhlepényét. Egy részét megsütötte és tortillába tekerte, a másik részét turmixként döntötte le.
Betörtek a házába, és legalább 15-en erőszakolták meg a nőt és 13 éves lányát, miközben a megkötözött családapának végig kellett néznie szerettei szenvedését.
A színész meztelen jelenetet forgatott az X-Men legújabb részében, amikor kis híján végzetes veszteség érte. Kevésen múlt, hogy a fém farkaskarmokkal nem kasztrálta saját magát.
A gyógyító energiáját a kozmoszból nyerő Harasztosi Lászlóval is megismerkedhetnek a Channel 4 nézői. A magyar parafenomén május 12-én este tíztől vall különleges pályafutásáról, többek között 2011-es Guinness-rekordjáról.
A 7 éves darlingtoni fiú eddig ötvenszer volt kórházban allergiája miatt. A diagnózis nemcsak a szülőket keserítette el, hanem a mindennapi életüket is megnyomorította. Junior ugyanis többek közt saját magára is allergiás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.