Zsűritag lett Tóth Vera

zsűri
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 06. 10:45
Tíz évvel ezelőtt Tóth Vera még versenyzőként szerepelt a Megasztárban, idén pedig már az Eurovíziós Dalfesztivál koppenhágai döntőjének zsűriz.
Bors

Az Eurovízión lesz zsűritag a első Megasztár győztese. Tóth Vera büszke a felkérésre, bár kezdetben alig hitte el, hogy valóban rá esett az MTV választása. Az énekesnő Kovács Katival, Náksi Attilával, Palásti Kovács Attilával, azaz Zoohackerrel és Dorozsmai Péterrel alkotja a zsűrit és pontozza majd harminchét ország dalait.

– Nagyon meglepődtem, amikor egy hónapja felkeresett az MTV, hogy legyek a hazai zsűri tagja. Megtiszteltetésnek érzem, ugyanakkor igen felelősségteljes feladat megítélni a nemzetközi produkciókat – árulta el lapunknak Vera, aki szeretné objektíven, szakmai szemmel bírálni a versenydalokat.

– A saját országunk versenyzőjét nem pontozhatjuk, így az elfogultságot teljesen kizárhatjuk. Igyekszem összességében nézni minden produkciót, és a kisugárzást, színpadképet, a dalt és az előadást egyenlő mértékben felmérni – magyarázta Vera, aki annak ellenére, hogy Kállay-Saunders András versenydala nem kifejezetten felel meg az ízlésének, színvonalasnak tartja, és természetesen szorít a hazai énekesért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.