Egyszer csak előjön valahonnan, talán abból a bizonyos „ántivilágból” egy srác, és megadja a módját annak, amit minden korban, minden lánynak meg kellene kapnia.
A tévés bevételek terén a Premier League közelébe sem érnek a topligák, nem is beszélve az NB I-ről. Az angol bajnok Chelsea 170-szer több pénzhez jut a Fradinál.
Nem bírta az esedékes áremelést elutasító ügyfélrohamot a Telenor. Hétfőn és kedden több százezren próbálkoztak hiába a telefonos és internetes ügyfélszolgálatnál.
Görögország döntött: nem fizet a Nemzetközi Valutaalapnak, így biztossá vált a csőd. Egy magyar család pénteken érkezett Athénba nyaralni, de már vacsorát sem kaptak.
Bár zárt osztályon őrizték, mégis ki-be járkált a kórházból egy skizofrén férfi. M. László pizsamában beutazta Pest megyét, és Isten bérgyilkosaként szemeket akart kivájni az Úrnak.
Kísérteties egybeesés, hogy a színész éppen a kedd reggeli Morning Show vendégeként azt ecsetelte Sebestyén Balázséknak, hogy a fővárosban csak két keréken szokott közlekedni.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Rékasi Károlyt, miután balesetet szenvedett motorjával Budafokon. A Borsnak megszólalt az az asszony, aki a mentők kiérkezéséig vigyázott a földön heverő színészre.
Emberölés áldozata lett a Somogy megyei Pusztaszemesen az az idős férfi, akit kedden kora este hoztak ki egy kiégett lakóházból. A rendőrség néhány órával később őrizetbe vett két fiatalt, akik a police.hu portálon szerda hajnalban megjelent...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.