Anya, a cipőfűzőm....!

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2011. október 19. 10:37
Szokásos reggeli káosz: indulni kellene, sietünk, kapkodva öltözünk, kinn már vár apa, de a cipő még mindig nem került rá a gyermek lábára. Illetve rákerült, de a fűzők megkötése még a szülőre vár...a csemete ugyanis, máig nem tanulta meg helyesen a műveletet, mi pedig félünk, hogy ha rosszul köti meg a fűzőt, elesik, megüti magát, megsérül, tehát inkább megkötjük magunk.

Nem tudja megkötni a cipőfűzőjét a gyermeke, noha az életkora alapján erre már képesnek kéne lennie önállóan? Mit tehetünk?

Szokásos reggeli káosz: indulni kellene, sietünk, kapkodva öltözünk, kinn már vár apa, de a cipő még mindig nem került rá a gyermek lábára. Illetve rákerült, de a fűzők megkötése még a szülőre vár...a csemete ugyanis, máig nem tanulta meg helyesen a műveletet, mi pedig félünk, hogy ha rosszul köti meg a fűzőt, elesik, megüti magát, megsérül, tehát inkább megkötjük magunk.

Kisgyermekként a gyerekek még mindenben a szüleikre hagyatkoznak, ám ahogy egyre nagyobbak lesznek, önállóbbá is válnak: büszkék rá, ha egyedül tudnak megcsinálni valamit, legyen az a fogmosás, evés, a ruháik kiválasztása vagy az öltözés.

A cipőfűzők önálló megkötése azt is mutatja, hogy a gyermek valóban megtanulta az alapokat, ez ugyanis egy viszonylag nehéz művelet, ezért sok esetben megtanulása azt is jelenti, hogy a gyermek érett az óvodához is. Azonban, a cipőfűző megkötésének módját nem is olyan egyszerű megtanítani. Hatékonynak kell lennünk és főleg, türelmesnek!

Kreatív ötleteket is bevethetünk, hogy a gyermek számára könnyebb és élvezhetőbb legyen a tanulás, nagy ugyanis a valószínűsége annak, hogy a csemete, látva a számára bonyolult feladatot, frusztrálttá és kedvetlenné válik.

shutterstock_614697585

Íme néhány tipp, amellyel segíthetünk neki! Az egyik fő gond, hogy a gyermek nemcsak nehéznek, de unalmasnak is találja a cipőfűzést. Meg kell várni, hogy mentálisan és fizikailag is készen legyen a feladat elvégzésére. Mint tudjuk, a kislányok valamivel gyorsabban tanulnak a kisfiúknál, és sokszor lelkesebbek is.

A gyermek ujjai és izmai még kicsik és nem fejlődtek ki teljesen, ezért egyszerűbb, ha nagyobb méretű fűzőkkel mutatjuk meg a helyes technikát, mert így könnyebb a tanulás, majd, ha már jól megy, a kisebb cipőre és cipőfűzőre is átviheti a módszert.

Mindig válasszuk a gyermek számára legjobb pozíciót! Ha ő egy bizonyos szögből nézve jobban érti, mit kell csinálni, akkor kösse a cipőfűzőt úgy. Azt is meg lehet próbálni, hogy a műveletet először egy nyakkendővel tanítjuk meg, s azután jöhet a cipőfűző.

Használhatunk motiváló zenéket! Vannak gyermekdalok, amelyek kifejezetten az ilyen tevékenységek módjának megjegyzésére szolgálnak. Használjuk őket! Tetszeni fog neki a zene, és közben könnyedén megtanulja a cipőfűzők megkötését is.

Amikor egyszer már sikerült jól megkötni a cipőfűzőt, ismételje meg a műveletet! Addig kösse, ameddig teljesen automatikussá nem válik a számára, s később és másnap is gyakorolja azt! Ne feledjük, hogy a jobb és a bal cipőn a műveletnek ugyanúgy sikerülnie kell!

shutterstock_524565133

A gyermek tanulja meg, hogy hogyan kössön két hurkot egyszerre! Egyforma méretűek legyenek nagyjából, különben furcsán mutat majd a cipőn a fűző. Ne legyünk türelmetlenek, és ne várjuk, hogy azonnal sajátítsa el az X megtanulását is, mert a gyermek frusztrálttá válhat és elveszíti koncentrációját!

Magyarázzuk el a művelet lépéseit: mit miért csinálunk úgy, miért kell például fixálni a két „fület”, ha ugyanis nem így teszünk, szétesik az egész kötés. A megértés könnyebben vezet a helyes megtanuláshoz. A megkötés tanulása közben egymás mellett legyünk, ne egymással szemben! Így könnyebben megjegyzi a csemete a megfelelő technikát, mint ha tükörből kell néznie.

Ügyeljünk arra, hogy ha egyféle megkötési módot kezdünk el tanítani, akkor legyünk következetesek és azt is vigyük végig! Ne kiabáljunk a gyermekkel és ne szidjuk, ha nem megy neki a cipőfűző megkötése elsőre - ezzel csak félelmet ébresztünk benne a művelet iránt, és egyáltalán nem törekszik majd rá, hogy helyesen megtanulja!

Ne feledjük azt sem: a dicséret, vagy valamilyen apró ajándék is motiválja a gyermeket, hogy tökéletesítse a műveletet. Ha azt látja, hogy ezzel a szülőnek örömet okoz, akkor különösen!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.