Fontos ismernünk csemeténket annyira, hogy tudjuk, mikor fáj igazán a pocija, és mikor próbál átverni bennünk. Ehhez viszont idő és komoly odafigyelés szükséges. A második esetben sem lehet a lurkót hibáztatni, hiszen valószínűleg a felnőtt reakciók alapján következtet. Így tehát, ha fáj a pocak, és nem jövünk rá ilyen-olyan trükkel, hogy nem is valódi a fájdalom, gyakran esünk a "rendben, ma nem kell oviba/iskolába menni" szindrómába. Ez azonban veszélyes lehet.
Legyünk türelmesek
Számos népszerűtlen szakkör, különóra, időeltöltés létezik a csemete számára. Annál is inkább, hiszen lehet a választott tevékenység iskolán belül, míg a többiek az udvaron labdáznak, elég nehéz koncentrálni. Előfordul, hogy a lurkó lihegve, izzadtan érkezik meg a játszásból a hittanórára, és a lelkész kérdésére: "hol voltál", csak annyit válaszol: "elnézést a késésért, az udvaron játszottam a többiekkel". Ez rendszerint a felnőtt számára érthetetlen, míg alsó tagozatban a világ legtermészetesebb dolga. Kétségtelen viszont, hogy aki odafigyel hittanórán, irodalomból és történelemből is jeleskedni fog a Biblia tanulmányozásakor!
Szolfézsmumus
Különböző definíciók szerint a szolfézs énekgyakorlat, ami a hangképzést és a hangjegyolvasást segíti. Emellett egy tantárgy segít a zenei nevelésben, a zene megnyugtat és felfrissít, feladata a hallás és ritmusfejlesztés, a hangjegyolvasás és írás tanítása. Csupa izgalom.
Számtalanszor fordul elő, hogy egy-egy hangszer iránti lelkesedés emiatt a nehéz, sok házi feladattal megspékelt mumus miatt lankad le. Helyes vajon a lurkót az iskolai feladatok mellett még szolfézs leckével is terhelni? Gyakorlás teszi a mestert. A mi feladatunk, hogy észrevegyük, és elismerjük, azt is, hogy csemeténkből nem lesz fuvolaművész, ha nincsen hallása!
Sportolás
Nehezen, de előbb-utóbb mindenki megtalálja a számára megfelelő sportágat. Szülőként ránk hárul a feladat, hogy rávezessük a gyermeket, mihez van tehetsége, affinitása. Míg a zeneiskolákban egy-egy kézfej szemügyre vétele után kiderül a lurkóról melyik hangszer testhez álló számára, addig a testmozgás kiválasztása nagyobb kihívás.
Az iskolai tornaórák alatt a tanár feladata a talentum felismerése. Aranyszabály, hogy a csemete attól boldog, ami jól megy neki. Legbiztosabb, ha kezdésként beíratjuk a gyermeket úszótanfolyamra, hiszen a biztonságos úszás életet menthet!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.