Az optimális életvitel kialakítását segítik elő a humánkineziológus szakemberek, akik munkáját mostantól a ma megalakult Humánkineziológiai Szakmai Műhely is segíti.
Mivel foglalkozik egy humánkineziológus?
A humánkineziológia az emberi fizikai teljesítmény, állóképesség, terhelhetőség vizsgálatával, erőnlétének megőrzésével, a mozgáskultúra fejlesztésével foglalkozó szakág. A mozgás vizsgálatán kívül a humánkineziológusok otthonosan mozognak a táplálkozás és a stressz menedzsment terén is.
A magasan képzett szakembereket tehát nem csak rehabilitációs intézetekben alkalmazzák, de egyre inkább számítanak rájuk a fitness-, wellness létesítmények és akár a szállodák is. Ők azok, akik összekötő kapcsok lehetnek az orvosok és az edzők közt, hiszen tudásuk mindkét területen megalapozott, és a gyakorlatba is kitűnően átültethető.
Fórum az eszmecserére
Mivel Magyarországon elsőként és jelenleg egyedüliként foglalkozunk életmód orvoslással humánkineziológusok bevonásával, egyre több oldalról érkezett hozzánk igény egy szakmai fórum megteremtésére - ismerteti dr. Babai László, az Oxygen Medical igazgatója. - Éppen ezért október 13-án életre hívtuk az első kerekasztal beszélgetést, Humánkineziológiai Szakmai Műhelyt a szakma képviselői, az orvostársadalom és a mozgással foglalkozó szakemberek számára. Elsődleges célunk volt, hogy olyan egységes alapelveket fektessünk le, amelyek segítik a humánkineziológusok gyakorlati munkáját - ezáltal a fitness termek, wellness szállodák működését -, és a továbbiakban is állandó fórumot teremtsünk a tapasztalatcserére.
Nem mellékesen azt is szeretnénk elérni, hogy az életmód és az egészség közti összefüggések a civil társadalom számára is egyre világosabbak legyenek. A kezdetektől olyan elismert szaktekintélyek támogatják a munkánkat, mint Tihanyi József professzor, Apor Péter professzor, Nyakas Csaba professzor és Rácz Levente adjunktus. Távlati terveink szerint a humánkineziológus szakma képviselői lesznek azok, akik európai szintű elméleti és gyakorlati tudással segíthetik mindazokat, akik az aktív, harmonikus életmód segítségével szeretnék megőrizni vagy visszaállítani az egészségüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.