A szexuális bűnözők azonosítása remélhetőleg könnyebbé válik annak az új módszernek a segítségével, amellyel a bűnügyi szakértők képesek lesznek kimutatni az óvszereken található síkosító nyomait a gyanúsítottak ujjlenyomataiból. Brit kutatók kifejlesztettek egy módszert, ami segíthet bizonyítani, ha a gyanúsított óvszerrel érintkezett, így akár döntő bizonyítékhoz is juthatnak a nyomozók.
A szexuális bűnözők az utóbbi időben egyre körültekintőbben járnak el a fejlett bűnügyi szakértői módszerek miatt, így gyakori, hogy az erőszakos közösülések előtt óvszert húznak, ami így lehetetlenné teszi a DNS-vizsgálatot. "Ezen kívül az elkövetők a bűneset után általában kimossák ruháikat és lezuhanyoznak" - írják a Sheffield Hallam Egyetem kutatói.
Az elkövetők azonban kevésbé számítanak arra, hogy az óvszerekből származó síkosítóval hagyott ujjlenyomatok is döntő bizonyítékként szolgálhatnak.
A kutatók sikeresen azonosították a síkosítóval hagyott ujjlenyomatokat még hetekkel a nyomok keletkezése után is. A tudósok úgynevezett mátrix-asszisztált lézer deszorpció ionizációs tömegspektrométerrel (MALDI-MSI) azonosították az ujjlenyomatokat. "A módszer segítségével bizonyítani lehet, hogy a gyanúsított jelen volt a bűntett helyszínén, ez pedig elegendő alapot szolgáltathat a nyomozóknak a vádemeléshez" - nyilatkozta Simona Francese, a kutatás egyik munkatársa. A kutatás részletes leírása a Rapid Communications in Mass Spectrometry című szaklapban olvasható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.