Szennyezett kukorica

genetika
PUBLIKÁLÁS: 2011. július 08. 11:14
Bognár Lajos, Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási helyettes államtitkára megerősítette az MR6 értesülését, és elmondta, hogy a szennyezett vetőmag több termelőtől, nemzetközi forrásból származik. Mint elmondta, a génmódosított vetőmagból nemcsak Baranyában, hanem az ország más területein is felhasználtak. A vetőmagtételeket folyamatosan vizsgálják, a szaktárca még nem tudja, országosan mekkora területen kell kivágni a növényeket.

Mintegy 160 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek baranyai gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki.

Bognár Lajos, Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási helyettes államtitkára megerősítette az MR6 értesülését, és elmondta, hogy a szennyezett vetőmag több termelőtől, nemzetközi forrásból származik. Mint elmondta, a génmódosított vetőmagból nemcsak Baranyában, hanem az ország más területein is felhasználtak. A vetőmagtételeket folyamatosan vizsgálják, a szaktárca még nem tudja, országosan mekkora területen kell kivágni a növényeket.

5gmyzvlx

Az MR6 úgy tudja: az ügyben érintett a két legnagyobb nemzetközi vetőmaggyártó cég, és országosan akár több ezer hektárra is kerülhetett génmódosított vetőmag. A baranyai gazdák nehezményezik, hogy a vizsgálatok miért csak most derítettek fényt a génmódosított vetőmag használatára, júliusban ugyanis már nem tudnak újra vetni, egész évi termésük kárba veszett. Problémát jelent az is, hogy a vetőmagot Baranyában terítő szigetvári cég felszámolás alatt ál, így ha nemzetközi vetőmaggyártók kártérítést fizetnek a történtekért, pénzt elsőként nem a termelők, hanem a szigetvári társaság hitelezői kapnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.