Hogyan kezelhető a kényszerbetegség?

A leghatékonyabb kezelést a gyógyszeres terápia és a pszichoterápia együttes alkalmazása jelenti.

Pszichoterápia

A pszichoterápiás módszerek közül az un. kognitív-viselkedésterápia a leghatékonyabb. Ennek az alapja az ingerexpozicío + válasz-megelőzés technika: a beteget kitesszük a számára szorongást keltő, kényszerviselkedést kiváltó helyzetnek, s utána megakadályozzuk a kényszeres tünetekben (rituálékban) megnyilvánuló un. aktív elkerülő viselkedést. Lassan megszokja, hogy kényszercselekvés hiányában sem következik be semmi katasztrofális, amitől tartani szokott.

A kognitív terápiával a beteg eltúlzott kockázat/veszély becslését, felelősségérzetet, állandó kételkedésre való hajlamát korrigáljuk. Sokszor családterápiára is szükség van, mert a kényszerbetegségtől nemcsak a beteg, hanem a környezete is szenved. A családtagok gyakran nem tudjak, hogyan viszonyuljanak a kényszerekhez.

Gyógyszeres terápia

Nagy áttörést jelentett a '70-es években az a felfedezés, hogy az erős szerotonin hatással rendelkező hangulatjavító, a clomipramin, hatékony a kényszerbetegségben. A '90-esevekben bevezetett új antidepresszívum csoport tagjai, a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI) ugyanolyan hatékonyak a kényszeres tünetekre, mint a clomipramin, és kevesebb mellékhatást okoznak. Hatásukat az esetlegesen fennálló (és a kényszerbetegség mellett gyakran előforduló) depressziótól függetlenül fejtik ki.

Elsőként általában az SSRI (=szelektív szerotonin visszavétel gátló) szereket alkalmazzuk, de egy régebbi antidepresszívum, a clomipramin is igen hatásos. Kiegészítésképpen a beteg szedhet szorongáscsökkentőt is, de ezek nem közvetlenül a kényszerekre hatnak, hanem csak a kísérő szorongást mérséklik.

A gyógyszeres és viselkedésterápiás kezelésekre nem reagáló betegeknél az elektrokonvulzív kezelés (ECT), illetve végső soron a pszichiátriai sebészeti beavatkozás mérlegelendő (Mindus et al, 1994, Némethésmtsai, 2002). Az ECT-től elsősorban a súlyos depresszióval társult OCD-ben várhatunk eredményt (összefoglalásként ld. Pallantini et al, 2004).

Terhességben és szoptatás alatt lehetőleg kerülni kell a gyógyszeres kezelést, és minden esetben egyénileg kell mérlegelni a kockázat/haszon kérdést.