Celeb

Zimány Linda köröztetné az állatkínzókat

Bors

Létrehozva: 2021.02.18.

A jogász modell elsők között töltötte ki az állatvédelmi konzultációt. Felelős állattartóként örül, hogy végre az állatvédelem is komolyabban napirendre került a parlamentben.

Forrás: Zimány Linda

Zimány Linda már az egyetemi évei alatt büntetőjogi szempontból is foglalkozott az állatvédelemmel. Az ügyvédjelölt szerint az elmúlt években megszaporodtak a brutális kínzások, állatgyilkosságok, amiknek ideje megálljt parancsolni. 

Szerintem még nagyon gyerekcipőben jár ez a téma Magyarországon. Ezért is örülök, hogy van ez a konzultáció. Azt a törvényjavaslatot várnám itthon is, amit körülbelül két éve még Donald Trump írt alá Amerikában, hogy az állatkínzást szövetségi bűncselekménnyé nyilvánította, ezzel a legsúlyosabb jogi kategóriába sorolva az ottani jogrendszer szerint. Akár 7 év büntetést is kaphatnak az állatkínzók, akiket az államhatárokon túl is üldöznek. Kijelentett tény kriminológiai szempontból, hogy azok az emberek, akik az állatokat kínozzák, később embertársaikat is bántalmazzák – mondta el a Ripost-nak Linda, aki szerint már gyerekkorban meg kellene tanítani bizonyos normákat a kicsiknek.

Benne volt a kérdőívben, és nagyon örültem is a kérdésnek, hogy gyermekeket már egészen kicsi kortól kezdve nevelni kell az állatok felé mutatott megfelelő viselkedésre. A kicsik az óvodában és az iskolában megtanulják, hogy az állatokkal szépen kell viselkedni, nem szabad bántani őket, és még viccből se húzzuk meg a cica farkát, mert fáj neki – hangsúlyozta Linda.

– Arra is oda kéne figyelni, ki fogad örökbe állatokat. Ez nem játék. Egy állattal is foglalkozni kell, hogy ne legyen depressziós. Az én kutyám öt éves lesz, de őt hozzászoktattam, hogy amikor elutazom, a szüleimnél van, és szeret is a Balatonon lenni velük. Ahogyan elfogadja azt is, ha én dolgozom, nem vagyok itthon, és nem lesz depressziós. Ezt a felelősségtudatot is meg kéne erősíteni az emberekben – fűzte hozzá a csinos ügyvédjelölt. Linda bízik a törvények erejében.

Szoktam segíteni bajba jutott állatokon, pénzt utalok a gyógyításukra, de nem tudsz mindenkinek segíteni. Ha komoly szankciók lennének, talán visszatartaná az embereket, talán a törvénytől megijednek, és nem bántanak több állatot. Nagy port kavart az az állatkínzó is, aki másodszorra kötött lovat a kocsi után, és nem kapott komoly büntetést? Komolyan? Elképesztő, na ezeken lenne mit szigorítani. Minden élőlényt megilleti a védelem, és a saját kis élethez való joga. Ha csak a saját kutyámra ránézek, éhen halna egy nap alatt, megfagyna az utcán. Hogy tud valaki egy ártatlan állatot bántani? Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy ezen sikerül változtatni, bízom a törvények erejében.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában