Celeb

Varnus Xaver: Anyám még nem láthatta a dédunokáját

Bors

Létrehozva: 2021.06.22.

Varnus Xaver unokája, Ava a jövő hónapban lesz hároméves és az orgonavirtuóz csak remélni tudja, hogy a kislány születésnapján ő és Budapesten élő idős édesanyja is ott lehet. Sajnos mégis kicsi rá az esély, hogy összegyűljön a család, hiszen Kanadába még most is tilos a beutazás a koronavírus-világjárvány miatt.

Forrás: Bors

Varnus Xaver három évvel ezelőtt, unokája születésekor határozta el, hogy Kanadába költözik, hiszen fia, Nick ott él a családjával. Xaver jó darabig közel is élt az unokájához, Avához, így elég gyakran meg tudta látogatni a kislányt. Ennek az idillnek vetett véget a világjárvány és persze az a tény is, hogy a világhírű improvizatív orgonaművész éppen a pandémia elől menekülve elköltözött Új-Skóciába, ahol az óceánparton él egy templomban.

Xaver már nagyon várja, hogy végre Kanadában is véget érjen a járvány és repülőre ülhessen, de még ennél is fontosabb számára, hogy édesanyja is meglátogathassa a dédunokáját, hiszen a Budapesten élő asszony még nem találkozott a kis Avával.

Egyre nehezebben viselem, hogy bár viszonylag közel élek a fiamhoz és az unokámhoz, mégsem találkozhatok velük személyesen, hiszen Kanadában nagyon szigorú járványügyi intézkedések vannak érvényben, vagyis csak korlátozottan és indokolt esetben lehet utazni.

- Az ország gyakorlatilag zárva van, ami sajnos azt jelenti, hogy az édesanyám nem tud ideutazni Magyarországról.

Nagyon hiányzik nekem, ráadásul ő csak az interneten keresztül, videóhívásban látta a dédunokáját és már nagyon szeretné személyesen is megismerni, megölelni...

– mesélte lapunknak Varnus Xaver, aki maga is több mint egy éve nem találkozott Avával.

– Az a helyzet, hogy Ava közelgő születésnapja lesz a második, amin nem köszönthetem őt személyesen és ez azért nincs rendjén. Éppen azért költöztem Kanadába, hogy több időt tölthessek vele, erre ez a világjárvány messzebbre lökött tőle, mintha Magyarországon maradtam volna – mondta kissé keserűen az orgonaművész, aki persze nem csak fiához és unokájához szeretne már elutazni, de tervezi azt is, hogy Magyarországra is ellátogat, hiszen nem csak a családja, de a barátai is hiányoznak neki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132075_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713243309
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17112476_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127942_auto_resized.jpg
life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713243309
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban