Kínos: Tóth Anditól megkérdezték, hogy egy alkoholista szerepét osztották-e rá – a válasz nem sokáig váratott magára

Kínos: Tóth Anditól megkérdezték, hogy egy alkoholista szerepét osztották-e rá – a válasz nem sokáig váratott magára

rossz példa
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 10. 11:00
Az énekesnő rendszeresen posztol ki magáról olyan képeket, amiken alkohollal a kezében látható. Ez a karrierjének sem tesz jót, sőt állandó támadások célpontjává válik.
Bors

Ahogy azt a Bors is megírta, Tóth Andi színésznőnek állt. Nemsokára látható lesz TV2 Mintaapák című sorozatának harmadik évadában. Szerepe kapcsán máris kritikák érik, ám őt szokás szerint nem kell félteni, szinte minden lepereg róla. Valaki az Origóban róla megjelent újságcikk alá a következőt kommentelte oda: „Ott is alkoholista, vagy civilben az?” 
Az énekesnő ezek szerint figyelemmel követi a róla megjelenő híreket, hiszen a kérdést hamarosan megválaszolta, sőt egy Instagram-sztori keretében az egészet közzé is tette.

Csak civilben
– hangzott el a tömör válasz.

Májusban friss tetoválásait egy üveg vodkával ünnepelte meg, azonban az italozás kapcsán máskor is hergelte már a kedélyeket. Az egyik fotóján, amelyen a volán mögül száll ki egy üveg rumot tart a kezében.

Andi az év elején sokakat kiakasztott azzal, hogy egy olyan fotót posztolt ki az Instagram-oldalára, amin a reggeli órákban tequilás kávét népszerűsít.

Ezzel  kapcsolatban Tóth Gabi sem rejtette véka alá a véleményét, aminek egy zárt Facebook-csoportban adott hangot:Van, akinek kávé nélkül nem indul a napja, Andikának tequila nélkül nem megy 20 évesen..

Bravó... Jó üzenet a fiatalok­nak... imi­tálj spermiumot az arcodon – kávéhabos szájjal pózol Andi – a reggeli kávés tequiláddal.”

Andi népes, főként fiatalokból álló követőtáborral rendelkezik, ezért valóban nagyon fontos, hogy milyen példával áll elő. Mivel nagyon öntörvényű, rendszeresen bajba keveri magát. Polgárpukkasztó fotóin előszeretettel mutogatja magát, hol a mellét, hol pedig a fenekét villantja meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.