Tóth Andi gonoszt alakít a Mintaapákban

Tóth Andi gonoszt alakít a Mintaapákban

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 07. 11:15
Az énekesnő hamarosan ugyanis felbukkan a TV2 képernyőjén, a Mintaapák című sorozat harmadik évadában. Andi a Borsnak arról beszélt, hogy bár nagyon izgult, hiszen gyerekkora óta nem játszott sorozatban, de rögtön magának érezte a szerepet, amit kapott.
Bors

Az énekesnő hamarosan ugyanis felbukkan a TV2 képernyőjén, a Mintaapák című sorozat harmadik évadában. Andi a Borsnak arról beszélt, hogy bár nagyon izgult, hiszen gyerekkora óta nem játszott sorozatban, de rögtön magának érezte a szerepet, amit kapott.

Megkerestek ezzel a lehetőséggel és behívtak castingra. Szinte azonnal megkaptam a szerepet, mert nagyon illett hozzám. Egy igazi bajkeverőt játszom, ami nagyon tetszik, egyszerűen imádom. Ő egy érdekes gonosz – mondja Andi a szerepéről, ami ezek szerint nem is áll olyan távol tőle, hiszen ő maga is hasonló szerepet vett fel a nagyközönség előtt. A most már egyre több helyen jeleskedő énekesnő azt is elárulta, hogy nagyon izgult, hiszen nem ismert senkit a forgatáson és neki nem volt akkora tapasztalata, mint a többi színésznek.

– Persze, ez nem hazai terep nekem, így eléggé paráztam az elején, de szerencsére mindenki kedves volt és segítőkész. A rendező is mindig elmondta, hogy mit, hogyan képzel el. Bár én igazából a sminkesekkel, fodrászokkal érzem magam a legjobban, szeretek a háttérben dolgozó emberekkel beszélgetni. Ott érzem magam igazán elememben – mesélte Andi, aki nem sokat pihent idén nyáron, hiszen amint véget értek a forgatások máris kezdődtek a Dancing with the Stars próbái, folyamatosan koncertezik és ezek mellett szinte hetente jelenik meg új videóklipje.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.