Stohl buktatta meg a Tenkes kapitányát

Siklósi pedagógusok szerint Stohl nem lehet példakép, ezért maradtak el a nézôk. Hat elôadás helyett csak hármat lehetett megtartani, Balikó Tamás igazgató sem élte túl a kudarcot.
Siklósi pedagógusok szerint Stohl nem lehet példakép, ezért maradtak el a nézôk. Hat elôadás helyett csak hármat lehetett megtartani, Balikó Tamás igazgató sem élte túl a kudarcot.

Pedagógusok háborodtak fel tavaly nyáron, amikor Stohl András színpadra állt A Tenkes kapitánya címszerepében, a siklósi várban. A helyi tanerők úgy vélték: az akkor még eljárás alatt álló színész méltatlan a szerepre. Tiffán Zsolt, a terület országgyűlési képviselője akkor így nyilatkozott a Borsnak: – Stohl szerepeltetésének tényét nem a politikának, hanem a színészszakmának kell megítélnie, amennyiben pedig az ellenkező vélekedésekkel nem törődve mégis színre lép, a közönség kezében van a döntés: jutalmaz­za-e tapssal vagy sem.

A közönség döntött. A színészt azóta jogerősen elítélték, de már visszatért. A helyi pedagógusok szerint azonban nem véletlen, hogy idén kevesen voltak kíváncsiak A Tenkes kapitányára. – Nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy a szülők nem nagyon vitték a gyermekeiket A Tenkes kapitányára. Ennek a darabnak a főszereplőjével sok gyerek azonosul, a példaképének tekinti. Melyik szülő szeretné, ha utódja egy börtönviselt emberért rajongana? – mondta egy neve elhallgatását kérő tanár.

Stohl kollégái megerősítették: elmaradtak előadások, és kevés volt a néző, de ők szentül hiszik, ezért nem Stohl a felelős. – A gazdasági helyzet nagyon rányomja a bélyegét a kulturális életre. Ez A Tenkes kapitányánál is megmutatkozott. An­-nak idején óriási sikerrel ment, de az emberek ötszáz forintos benzinárak mellett nem tudnak utazni több száz kilométert, hogy megnézzenek egy előadást – magyarázta Mészáros Árpád Zsolt. – András remek színész, a színpadon csak tanulni lehet tőle. Minden ember életében történnek dolgok, amik nem tartoznak a művészetéhez. Szerintem nincs köze ennek ahhoz, hogy idén kevesebben nézték meg a musicalt.

– Én is hallottam a szóbeszédet, nem akarják, hogy egy ikonikus hőst éppen Stohl játsszon – erősítette meg információinkat Koncz Gábor, aki szintén játszott az előadásban. – Mégsem hiszem, hogy emiatt nem jöttek el az emberek. Andris nagyszerű fiú, százszázalékos állapotban van, kitűnő színész, és már több büntetést kapott, mint amennyit megérdemelt. Nekünk kifizették a gázsinkat, csak hát úgy volt, hogy hat előadásra szerződünk, mégis csak hármat játszottunk. Így aztán három előadás gázsiját kaptuk meg, ugyanakkor a próbákra le kellett járni. Az ember gondolkodóba esik, hogy három előadásért érdemes-e ennyit próbálni és utazni.

Stohl András nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Leváltották az igazgatót

A várszínházat üzemeltető cég ügyvezető igazgatóját, Balikó Tamást a múlt héten, rendkívüli ülésén leváltotta tisztségéről a képviselő-testület A döntést azzal indokolták, hogy a nyári produkciókra kevés néző váltott jegyet.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors