Celeb

Sáfrány Emese: Elmondom a gyerekemnek, hogy pornós voltam

Bors

Létrehozva: 2021.02.19.

<font face="Helvetica, serif"><font>Élete legmagasztosabb pillanataiban sem tud szabadulni felnőttfilmes múltjától </font></font><font color="#000000"><font face="Helvetica, serif"><font>Sáfrány Emese. Mindig akad, aki emlékezteti rá, ahogy most is, amikor gyermeket vár. A légtornász reméli, ha eljön az ideje, gyermeke elfogadja édesanyja fiatalkori botlását.</font></font></font>

Forrás: Saját_KZ

Néhány hete jelentette be élete legörömtelibb hírét: gyermeket várnak párjával, Hornyák Ádámmal. A terhességének 19. hetében járó Sáfrány Emese legutóbb már domborodó hassal tett közzé fotót magáról a közösségi oldalán, ahol a gratulációk mellett pornós múltját felhánytorgató bejegyzések árnyékolták be örömét.

nem tudta maga mögött hagyni a múltat

– S mikor megszületik majd, milyen elképesztően büszke lesz anyuci munkásságára! – írja az egyik kommentelő aki ezután hosszan ostorozza a kismamát.

Emese már nyolc éve maga mögött hagyta a felnőttfilmes karrierjét, ma már sikeres vállalkozó, és nem utolsósorban boldog harmóniában él párjával. Mégis meg kellett barátkoznia azzal a helyzettel, hogy múltja még sokáig kísérteni fogja.

Ez egy támadási felület, és a jövőben is az lesz. A múltamat eltörölni nem tudom, de már nem foglalkoztat – mondja lapunknak Emese bírálóinak is üzenve: – Addig nem tudunk a saját életükkel foglalkozni, amíg másokéval foglalkozunk.

elmondja gyermekének mivel kereste kenyerét

Mindenkit érnek kritikák a közösségi média felületén, ezt teljesen kivédeni nem lehet. Az, hogy miként éltem az életem a múltban, nem tehetem meg nem történtté, de tudom, hogy ki tudtam lépni abból a szerepből, és a hátam mögött hagytam. Nem utolsó sorban tanultam belőle, és most nem az az ember lennék, aki vagyok, ha nem jártam volna végig ezt az utat. Volt amikor fájt, hogy amiatt bántanak, hogy fiatalon és naivan rossz döntést hoztam, de túlléptem ezen...

Emese azzal a gondolattal is szembenézett már, hogy egyszer születendő gyermeke is megismeri előző karrierjét.

El fogom neki mesélni, de bízom benne olyan gyereket fogok nevelni, aki elfogadó lesz, és megérti, hogy ez egy botlás volt az életemben, amiből tanultam, és meg tudtam változtatni az életem ezen részét.

A légtornász ma már bátran néz tükörbe, mert, büszke arra az emberre akit ott lát.

Két vállalkozást vezetek és van egy férfi mellettem, akivel várjuk közös gyermekünket. Kell ennél több? – teszi fel a költői kérdést. Tanultam abból az időszakból, és a gyermekemnek majd azt is el tudom mondani, meg tudom tanítani, mit ne tegyen és mit igen. Én már úgy állok a tükör előtt, hogy büszke vagyok arra az emberre aki vált belőlem és, hogy tudtam váltani és változtatni az életemen. Azt gondolom, hibázni mindenki szokott, de a legfontosabb, hogy utána mennyire tudunk “új emberré és jó emberré” válni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713593108
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában